http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/1813-a-nyugat-hadgyakorlatokkal-probal-nyomast-gyakorolni-sziriara#sigProId50efaf4621
A szíriai hadsereg elfoglalta Aleppó központi kerületeit és arra törekszik, hogy megtisztítsa a lázadóktól. Az akció valószínűleg nem egy napot vesz igénybe, főleg ha figyelembe vesszük a szűk utcák labirintusát és az épületek sűrűségét.
A megfigyelők szerint, az aleppói csata végkimenetele előrejelzi a végső győztest. Ez a véleménye Taleb Ibrahim szíriai politológusnak is:
- Aleppóban a lázadók és azok, akik mögöttük állnak, nagyon erős csapatot alkotnak, hiszen soraikban különböző országok zsoldosai, ill. a külföldi titkosszolgálatok tagjai is jelen vannak. Mindenekelőtt Törökországból, Quatarból, Szaúd-Arábiából és az Egyesült Államokból. Bizonyos adatok szerint, a lázadók száma már elérte a 15 ezret. Ezért azt mondhatjuk, hogy Aleppóban folyik az a döntő csata, amely a háború végkimenetelét is meghatározza.
Mindeközben a Szíriáért vívott harcba, úgy tűnik, annak barátai és ellenségei is bekapcsolódnak. Irán a szíriai konfliktushelyzetről tárgyalt Teheránban másik 20 ország képviselőjével. Ezután Irán közölte, hogy kész megszervezni egy találkozót, amelyen a szíriai kormány és az ellenzék lennének jelen.
A kezdeményezéshez a nemrégiben megtartott genfi konferencia is hozzájárult, amelyen részt vettek az ENSZ Biztonsági Tanácsának mindenkori tagjai. Az európai és az arab országok megegyeztek, hogy minden lehetséges befolyásukat bevetik annak érdekében, hogy a felek tárgyalóasztalhoz üljenek. Irán nem vett részt a genfi konferencián, mivel azt az USA ellenezte. Teherán azonban folytatja diplomáciai küldetését augusztus 14-én, amikor is Mekkában rendkívüli iszlám csúcstalálkozót tartanak. Teherán felszólította a résztvevőket, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel és segítsenek Szíriának egyetértésre jutni.
Ugyanebben az időben Szíria partjainál – a Földközi-tenger keleti részénél – elkezdődhetnek Nagy-Britannia és Franciaország közös katonai hadgyakorlatai. Hadiflottájuk jelentős részét mozgósítják majd, hogy gyakorolják a partraszállást, amely valószínűleg az olasz szigetnél Szardínián, Albániánál, Törökországnál és Ciprusnál megy végbe. Az, hogy a hadgyakorlatok mennyi ideig tartanak majd – nem tudni. Így Nagy-Britannia és Franciaország fenntartja magának a lehetőséget, hogy a helyzettől függően a közelben tartsák hajóikat. Különösen, ami a NATO-tag Törökországgal való kapcsolatot illeti. Csütörtökön a török Külügyminisztérium azzal vádolta meg Basar al-Aszad szíriai elnököt, hogy fegyverrel látja el a Kurd Munkáspárt szeparatistáit. Ankara attól tart, hogy Szíria válik egy új fronttá a kurdok elleni harcban. Törökország tankokat helyezett el a Szíriával közös határon. Egyelőre még nem lőnek, ám Törökországnak nagy a tapasztalata a határon túl nyúló operatív hadműveletekben a kurdok ellen.
Forrás: ruvr.ru