Nem várható, hogy a világgazdaság dinamikusan gyógyulni fog. Tulajdonképpen ez a legfontosabb, amit a Nemzetközi Valutaalap ügyvezető igazgatója, Christine Lagarde mondott az IMF és a Világbank vezetősége Tokióban rendezendő éves ülésszaka előestéjén.

Az IMF jelentése a világgazdaság folyó helyzetéről egyáltalán nem örvendetes következtetéseket tartalmaz olyan kulcstérségekre vonatkozóan, mint az USA és Európa. Ugyanakkor a szakértők szerint nem valószínű a 2008. évi válság közeli és elkerülhetetlen megismétlődése, bár ez a lehetőség nem zárható ki teljesen.

2010-ben az USA esetében lényegében 715 trillió dollár volt „kikapcsolva” a reálgazdaságból – mondta Eduard Qualls közgazdász. Ez a pénzösszeg kizárólag a származtatott pénzeszközök – derivatívák – piacán forgott, amely tulajdonképpen egyfajta pénzügyi „rulettnek” tekinthető. Ezen a piacon eddig általában magánbefektetők és befektetési társaságok működtek, most azonban a derivatívákkal a bankok is foglalkoznak, csapásnak téve ki saját tőkéjüket. Az Oroszország Hangjának adott interjújában Eduard Qualls elmondta: „Ha a kereskedelmi bankok nem vettek volna részt ebben a játékban, az eredmény csakis azokat érintette volna, akik ott játszanak. De ez rendszerproblémává vált: balszerencse esetén a reális pénzt egyszerűen kivezetik a gazdaságból. Márpedig a pénzt az oktatási rendszerbe, útjavításra, építkezésbe, létfontosságú szférákba irányuló befektetésekre lehetett volna fordítani.”

A pénzügyi szektor beteg, résztvevői nem vették figyelembe a 2008-as tanulságokat, mi több, súlyosbítják a végzetes hibákat – véli Eduard Qualls.

A 2008-as válság visszatérése lehetséges, de a legközelebbi években bizonyára mégsem valószínű – fogalmazta meg feltételezését az Oroszország Hangjának adott interjújában Mihail Gyeljagin orosz közgazdász.

„A 2008-as válság az amerikai jelzáloghitel-rendszernek és a derivatívák piramisának a válsága volt, és ezt az utóbbi piramist jelentős mértékben lerombolta. A dél-európai válság a válság második hullámának tekinthető és már bizonyos, hogy nem fogja kiváltani sem az euró, sem az euró-övezet, sem az Európai Unió, sem az egész világ szétesését. Jelenleg szerintem az a fontos, ami Kínában történik. Ha néhány év múlva a kínai gazdasági növekedés lelassul, mondjuk, 5%-osra, akkor ez majd az egész világra ki fog hatni.”

A 2008. esztendő eseményei jelentős mértékben váratlanok voltak, ennélfogva mindenki, akit ez érintett, túl szenvedélyesen léptek fel – mondta az Oroszország Hangjának adott interjújában Szergej Hesztanov szakértő.

„Napjainkban sokat beszélnek válságról, és ez akarva-akaratlanul is a gazdasági feltételek rosszabbra fordulására készíti fel a gazdasági alanyokat. A gazdaság bizonyos lelassulása még egy ideig tartani fog, de nem lesz olyan rohamos és pánikszerű, mint az 2008-ban történt. Mert ugyanis a gazdasági alanyok zöme, legyen szó honpolgárokról vagy vállalatokról, válságra számítanak és ennek következtében sokkal nagyobb mértékben felkészültek rá.”

Egyszóval, a válság folyamatosan fennálló veszélye bizonyos mértékben megóvja a gazdaságot a kemény vis maior-tól.

Forrás: ruvr.ru

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

Pénzügyi trükkökből világválság Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 501 973 megtekintés

Videó: 51 297 561 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7351853

Jelenleg az oldalon

11
Online

Interreg CE1013 REFREsh