http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/3238-hollande-brusszel-nem-diktalhat-franciaorszagnak#sigProIdc46ed33df4
Francois Hollande szerint Brüsszel "nem diktálhat" Franciaországnak. A francia elnök ezt azt követően mondta, hogy az Európai Bizottság szerdán azt kérte a francia kormánytól, hogy még az idén indítsa el a nyugdíjreformot.
"Az Európai Bizottság nem diktálhatja nekünk, hogy mit kell tennünk. Csak annyit mondhat, hogy Franciaországnak helyre kell állítania az állami kiadásokat" - fogalmazott az államfő a délnyugat-franciaországi Rodezben tett látogatásán. Hozzátette: "Ami a strukturális reformokat illeti, nevezetesen a nyugdíjreformot, mi és csakis mi mondhatjuk meg, hogy melyik a helyes út a cél eléréséhez".
A francia elnök először használt ilyen szokatlanul határozott hangnemet Brüsszellel szemben.
Az Európai Bizottság a munkaerőpiac reformját, valamint a nyugdíjreformot követelte szerdán Franciaországtól cserébe azért, hogy meghosszabbította 2015-ig a határidőt a túlzott mértékű deficit elfogadható szintre, azaz a GDP 3 százaléka alá történő lefaragására.
Hollande felhívta arra a figyelmet, hogy ő maga már tett javaslatot a nyugdíjreformra és hogy azt konzultációkkal, igazságosan és felelősséggel fogja a kormány végrehajtani.
"A nyugdíjakat illetően az az igazság, hogy egyeztetést fogunk indítani a szociális partnerekkel, igazságosan, felelősen azzal a szándékkal, hogy véget vessünk a deficitnek" - mondta az államfő. A tárgyalások elvileg júniusban kezdődnek a nyugdíjreformról, s a kormány tervei szerint még az év vége előtt lezárulnak.
Korábban egyébként Jean-Marc Ayrault kormányfő úgy fogalmazott, hogy a nyugdíjreformot nem azért kell megcsinálni, mert Brüsszel ezt kéri Párizstól, hanem "mert tudjuk, hogy meg kell mentenünk az újraelosztó rendszert". Pierre Moscovici gazdasági miniszter pedig úgy vélte, hogy az Európai Bizottság ajánlásai egybeesnek a kormányzat által elindított programokkal a munkaerőpiac, a versenyképesség és a nyugdíjak területén.
Hollande megerősítette, hogy a kormány továbbra is szeretné a munkanélküliség növekedését megállítani még az év vége előtt. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán kiadott előjelzésében az szerepel, hogy 2013-ban és 2014-ben is a munkanélküliség növekedésére kell számítani Franciaországban.
"Nem versenyzek az előrejelzésekben, nem fogadok a jövőre. Olyan politikát csinálok, amelynek 2013 végére meg kell fordítania a munkanélküliségi tendenciát és 2014-ben folytatni kell a munkanélküliség csökkentését" - hangsúlyozta Hollande. Gazdasági kitekintésében a párizsi székhelyű szervezet idén 10,7, jövőre pedig 11,1 százalékos munkanélküliségre számít Franciaországban.
Forrás: MTI