Hiába próbálják megnyugtatni a hatóságok az izraeli közvéleményt, egy közvélemény-kutatás szerint az emberek nagy része úgy véli, hogy Bassár el-Aszad rakétákkal lőné a zsidó államot egy Szíria elleni amerikai támadás esetén.

Az izraeli katonai elemzők és a hivatalos álláspont szerint szinte elhanyagolhatóan csekély annak a valószínűsége, hogy Aszad egy amerikai támadásra válaszul Izraelt lője. De az Izraeli Demokrácia Intézet és a Tel Aviv-i Egyetem augusztus végén végzett közös közvélemény-kutatása szerint az ország lakói bizalmatlanok, a hatóságoknak nem sikerült meggyőzni őket.

Az izraeli zsidók 46 százaléka az összes nyugtatgatás ellenére hisz egy ilyen bombázás lehetőségében, és csak 42 százalék veti el azt. Az izraeli araboknál sem nagy a különbség, náluk 40 százalék szerint támadna Aszad Izraelre, míg 47 százalék szerint nem tenne ilyet.

Ennek megfelelően továbbra is nagy az igény a gázálarcokra, amelyekért hosszú sorok kígyóznak a négy elosztóhelyen, bár a múlt heti káosz már nem jellemző. Barack Obama szombat esti bejelentése a kongresszusi jóváhagyás kéréséről elhalasztotta a Szíria elleni támadást, és a szerdán kezdődő zsidó újév is más irányba terelte az emberek figyelmét, de a New Wave Research nevű intézet közvélemény-kutatása szerint az izraeliek 73 százaléka szerint ami késik, nem múlik, és lesz támadás.

Ezért biztos, ami biztos, 71 százalék már be is szerezte a gázálarcokat.

Peresz bízik Obamában, Abbász nem akar Szíria elleni támadást

Simon Peresz izraeli államelnök hétfőn Obama iránti bizalmát hangsúlyozta, míg Mahmúd Abbász palesztin elnök pedig békés megoldást szorgalmazott Szíria ügyében.

Simon Peresz a szerdán beköszöntő zsidó újév tiszteletére a katonai rádiónak adott interjújában támogatásáról biztosította Barack Obama amerikai elnököt a szíriai katonai büntetőakció ügyében. Peresz kijelentette, hogy nem tekinti bizonytalankodásnak az amerikai csapás késlekedését. "Nem gondolom, hogy a mérlegelés azonos lenne a határozatlansággal" - mondta. ”Jobb előzetesen, mint utólag megfontolni a dolgokat”- tette hozzá.

Peresz közölte, hogy megbízik Obama Izraellel kapcsolatos ítéletében, hogy „kongresszusi felhatalmazással és nem anélkül indít háborút. Visszafogott és óvatos ember, aki végiggondolja döntéseit”- vélekedett.

Peresz szerint Obama késlekedése nem rontja hitelességét Irán nukleáris fegyverkezésének megakadályozásával kapcsolatban, mert ebben a kérdésben továbbra is napirenden maradt a katonai beavatkozás lehetősége. „Obama nem engedi, hogy Iránnak atomfegyvere legyen, és szerintem ezt az oroszok sem akarják”- jelentette ki az izraeli elnök.

Peresz a katonai csapásban bízva, Mahmúd Abbász palesztin elnök pedig éppen ellenkezőleg, az amerikai támadás elmaradását remélve nyilatkozott. „A palesztinok nem fogadják el, hogy külföldi országok egy arab államot bombázzanak”- jelentette ki Abbász, aki emellett elítélte a vegyi fegyverek bevetését is.

A szíriai válságnak nincs katonai, csak politikai megoldása”- közölte a Fatah Forradalmi Tanácsa rámalláhi nyitóülésén. „A szíriai történések nagyon veszélyesek”- mondta Abbász és figyelmezetett, hogy egy katonai megoldás meghosszabbíthatja a polgárháborút vagy feloszthatja Szíriát, ahogy az 1920-as években történt a francia gyarmatosítás idején.

„Békés megoldást szeretnénk a szíriai válságban”- jelentette ki a palesztin elnök.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 227 381 megtekintés

Videó: 52 716 219 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7542757

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh