Az Európai Bíróság ítéletét követően az Európai Unió Tanácsa, vagyis a tagállamok szakminiszterei elé kerül a döntés arról, hogy jóváhagyják-e a Pioneer 1507 nevű, génmódosított kukoricafaj termesztésének engedélyezését az Európai Unióban - közölte szerdán az Európai Bizottság.

A kártevőknek, így például a kukoricamolynak ellenálló Pioneer 1507 jelenleg forgalmazható, de nem termeszthető Európában. A bizottság azt is közölte, hogy ha a tagállamok a tanácsban nem utasítják el minősített többséggel az engedélyezési javaslatot, akkor a brüsszeli testületnek automatikusan ki kell bocsátania a 10 évre szóló termesztési engedélyt.

Jelenleg egyetlen egy génmódosított kukorica, az amerikai Monsanto biotechnológiai vállalat által kifejlesztett MON 810 termesztése engedélyezett az Európai Unióban, amelyet Spanyolországban, Portugáliában, Csehországban, Szlovákiában és Romániában is termesztenek. A MON 810 génmódosítása is azt a célt szolgálja, hogy a növény ellenállóbb legyen a kártevő rovarokkal, így a többi között a kukoricamollyal szemben. A kukoricatermesztésre fordított földterület 1,35 százalékát teszi ki ez a típusú kukorica. Emellett 2010-ben az EU az Amflora nevű génmódosított keményítőburgonya termesztését is jóváhagyta, de 2011 óta nem termesztenek Amflorát Európában.

Emellett élelmezési és takarmányozási célra összesen 49 féle GMO-t lehet felhasználni az Európai Unióban. Ezek több mint fele, 27 valamilyen génmódosított kukorica, de vannak köztük, olajos-magvak, szója- és gyapotfélék is.

Magyarországon az alaptörvény az egészséghez való joggal kapcsolatban genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaságról rendelkezik. A MON 810 termesztése emellett további hét uniós tagállamban sem megengedett, ahogy Magyarországon kívül további négy ország az Amflora termesztését is megtiltotta.

Forrás: MTI

Kapcsolódó blog bejegyzéseink:

A Monsanto GMO kukoricája szervkárosodást okoz Kattintson ide...

GMO – a globalizmus atombombája? Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 303 megtekintés

Videó: 52 650 747 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534652

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh