http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/4546-tobb-ezer-kinai-ceg-megserti-a-kornyezetvedelmi-szabalyokat#sigProIdf464ea99eb
Több ezer kínai cég nem tartja be a kormány környezetvédelmi előírásait, és károsítja a környezetet - állítja a környezetvédelmi minisztérium.
A tárca az elmúlt hónapokban átfogó, országszerte mintegy 25 ezer ipari céget vizsgáló kampányt indított az előírások betartásának ellenőrzésére. Ennek során a hatóságok azt találták, hogy a vizsgált cégek 8 százaléka, csaknem kétezer cég vétett a szabályok ellen, és a megengedettnél nagyobb mértékben szennyezi a környezetet.
A vállalatok amellett, hogy nem rendelkeznek a káros kibocsátást szabályozó berendezésekkel, nagyon gyakran a büntetés elkerülése érdekében hamis adatokat közölnek tevékenységük környezeti hatásáról - állapították meg az ellenőrök. A jövőben ezért a felülvizsgálat szigorítása várható, amelyre a tárca 2015-ig 6,5 milliárd dollárt kíván költeni.
A kínai kormány 2017 végéig mintegy 300 milliárd dollárt fordít a levegőszennyezés kezelésére, amely mára az egyik legsürgetőbb megoldandó problémává nőtte ki magát a világ második legnagyobb gazdaságában. A múlt hét elején a kínai parlament éves ülésszakán Li Ko-csiang kínai miniszterelnök hivatalosan is "háborút" hirdetett a légszennyezés ellen, amely szavai szerint "a természet figyelmeztetése a rossz hatékonyságú és vak fejlesztési törekvések miatt".
A kampány részeként az előírások ellen sorozatban vétő vállalatokat átmenetileg vagy végleg bezárásra kötelezhetik - figyelmeztetett a miniszterelnök.
Benzol is folyik a csapból Északnyugat-Kína egyik nagyvárosában
Benzol is folyik a csapból az északnyugat-kínai Kanszu tartomány székhelyén, Lancsou városában, így az ivóvíz emberi fogyasztása veszélyes - jelentették be a helyi hatóságok pénteken.
A vezetékes víz csaknem két és fél millió embert veszélyeztet a belvárosban. Az ellenőrök az elmúlt két napban 118 mikrogramm és 200 mikrogramm közötti mennyiséget találtak egy liter vízben, míg az országos szabvány szerint a megengedett felső határ 10 mikrogramm - közölte a helyi környezetvédelmi iroda.
Lancsou vízellátásáért egy francia-kínai vegyes vállalat, a Veolia Water a felelős. A szennyeződésre az ő méréseik alapján derült fény. A szakemberek azt valószínűsítik, hogy a benzol vegyi hulladékokból került a vízrendszerbe, de egyelőre nem kívántak gyanús üzemet megnevezni. Cáfolták, hogy a víz eredeti forrása, a várost átszelő Sárga folyó lenne szennyezett.
A lancsoui lakosok a hírek hallatán pánikszerűen rohanták meg az üzleteket palackos vízért, amelyből mindenki annyit vásárolt, "amennyit csak bírt". A helyszíni beszámolók szerint a későn érkezők az üres polcoknál várták az utánpótlást.
A benzol színtelen, gyúlékony, édeskés illatú, rákkeltő vegyi anyag, amelyet műanyagok gyártásához használnak. Erősen mérgező.
Nem először van baj a csapvízzel Lancsouban. Március elején arra panaszkodtak a helyiek, hogy furcsa szaga van a víznek. Mint kiderült, ammónia került bele, de a hatóságok állítása szerint mértéke még az engedélyezett határon belül volt.
Korábban közreadott vizsgálati eredmények szerint Kína talajvizeinek mintegy 90 százaléka valamilyen mértékben szennyezett, 60 százalékuk súlyosan. Egy másik, 118 nagyváros adatait összegző jelentés szerint a városi talajvízkészlet 64 százaléka súlyosan terhelt, és mindössze 3 százaléka számít tisztának. Szintén hivatalosan úgy becsülik, hogy 18 ezer körül lehet azoknak a vegyi üzemeknek a száma, amelyek szennyezik a talajvizet.
Forrás: MTI