Az orosz kormány legközelebbi ülésén szó lesz azokról a lehetséges lépésekről, amelyek révén, akár más országokkal karöltve, meg lehetne állíatni a kőolaj további árcsökkenését - mondta az orosz energiaügyi miniszter.

Alekszandr Novak a kijelentéssel felkeltette az újságírók érdeklődését, de a miniszter azt mondta, hogy ennél többet nem mond. "Ez egy nagyon érzékeny téma, akár egy szó is befolyásolhatja a kőolaj árát, ezért egyelőre nem mondok többet" - tette hozzá.

Az orosz energiaügyi miniszter közölte: "amennyiben lesznek konkrétumok, akkor azokat elmondom".

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára kedden már a hetedik egymást követő napon gyengült, 18 órakor hordónként 78,54 dolláron állt, 77 centtel volt olcsóbb a hétfői záróárnál. A Brent ára csaknem 30 százalékkal csökkent június óta.

Az olaj árcsökkenése komoly csapás az orosz költségvetésre, amelynek a bevétele jórészt az olajeladásból származik.

Az OPEC olajügyi miniszterei csütörtökön Bécsben találkoznak, hogy megállapodjanak a következő hat hónap termelési szintjéről. Egyes megfigyelők szerint Oroszország és Venezuela nyomást kíván gyakorolni az OPEC-re, hogy csökkentse a termelését, emelkedésre bírva így az olajárat. Úgy tudni, hogy a Rosznyefty, a legnagyobb orosz olajtársaság vezetője szerdán Bécsbe utazik, hogy tárgyaljon OPEC-illetékesekkel.

A Goldman Sachs azzal számol, hogy a Brent ára akár 60 dollárra is eshet, ha az OPEC csütörtökön a termelés szinten tartásáról dönt a következő hat hónapra.

Oroszország októberi napi átlagos olajtermelése 10,6 millió hordó volt, a hónapban 44,838 millió tonna kőolajat bányászott, amivel továbbra is világelső, megelőzve az OPEC-tag Szaúd-Arábiát.

Oroszország OPEC-en kívüli, amelynek ugyan tagja Venezuela, de súlya jóval kisebb Szaúd-Arábiához képest.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 117 198 megtekintés

Videó: 52 637 959 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7533542

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh