Háromnapos kartúmi találkozóján az etióp, az egyiptomi és a szudáni külügyminiszter megállapodott a Nílus vízének elosztásáról és az etiópok által építeni kezdett hatalmas duzzasztógát továbbépítésének üteméről is. A megállapodást azonban még mindhárom ország államfőjének jóvá kell hagynia, hogy érvénybe léphessen.

Bizakodóan értékelték a külügyminiszterek a kartúmi találkozót, amelyen szerintük a három ország kapcsolataiban új fejezet kezdődött. Korábban ugyanis súlyos diplomáciai feszültségeket váltott ki a Nílus vízhozamának elosztása és az etióp “Újjászületési” duzzasztógát építése. Elsősorban Egyiptom tiltakozott a hatalmas projekt ellen, és 2013-ban háborúval fenyegetőzött, ha az etiópok nem állnak le az építkezéssel. Szudánnak azonban még tavaly sikerült egyezségre jutnia az etióp kormánnyal a gáttal kapcsolatban.

Egyiptom azonban jelezte, hogy csak akkor egyezik bele Afrika legnagyobb gátjának felépítésébe, ha az nem csökkenti a Nílus vízhozamát. Az egyiptomiak ugyanis attól félnek, hogy az etiópok által épített gát működtetését szolgáló hatalmas víztározó feltöltése évekre súlyos vízhiányt idézhet elő, ami Egyiptomot érintené a leginkább. A találkozón résztvevő három külügyminiszter azonban jelezte, hogy a Nílus vízhozamának elosztása, illetve a duzzasztógát körül felmerülő kérdések 85 százalékára sikerült megoldást találniuk, a még megmaradt problémákat pedig később tárgyalják meg.

Forrás: globoport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 142 794 megtekintés

Videó: 52 658 160 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535359

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh