http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/550-g20-brazilia-sem-jarul-hozza-az-eurozona-mentoalapjahoz#sigProIde3f2ccf09c
Brazília közvetlen módon nem járul hozzá az euróövezeti mentőcsomagok motorjának számító Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközhöz (EFSF) - mondta pénteken Dilma Rousseff brazil elnök a világ 19 legfejlettebb gazdaságú, illetve vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő csoport, a G20-ak csúcstalálkozóját záró sajtótájékoztatón a dél-franciaországi Cannes-ban.
"Nem áll szándékomban közvetlen hozzájárulásokat adni az EFSF-be. Miért tennénk mi, ha ők (az európaiak) megteszik?" - fogalmazott a brazil elnök. Azt ugyanakkor megerősítette, hogy Brazília érdekelt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) forrásainak növelésében.
Roussef azt mondta, hogy az úgynevezett BRICS országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) hasonló álláspontot képviselnek. Azt is hangsúlyozta hogy Peking is az IMF-en keresztül szeretne részt venni az eurózóna támogatásában, nem pedig közvetlen módon.
Az eurózóna eredetileg arra számított, hogy az EFSF jelenleg 440 milliárd eurós alapját az eurózónán kívüli országok bevonásával ezer milliárd euróra emelheti.
Brazil tisztségviselők hónapokkal ezelőtt fontolgatták, hogy a feltörekvők BRICS csoportjának más tagjaival együtt esetleg vásárolnak az európai adósságból, de a többiek vérszegény reakciója miatt elvetették ezt.
Olli Rehn, az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosa egy minapi interjújában beszélt azokról a javaslatokról, amelyek szerint a nagy feltörekvők az IMF-en keresztül közreműködhetnének az Európai Stabilitási Mechanizmus (EFSF) finanszírozásában. Rehn szerint egy ilyen lépésnek messzemenő politikai következményei volnának, és ahhoz vezetne, hogy a szóban forgó országok közvetve helyet kapnának az euróövezeti tagállamok asztalánál.
Forrás: MTI