http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/629-moszkva-ova-int-az-ultimatumoktol-es-hadihajokat-kuld-sziriaba#sigProId9ccfc2fd8b
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden óva intette a nemzetközi közösséget attól, hogy ultimátumokat adjon Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányának.
Lavrov elutasította a Szíria ellen kilátásba helyezett fegyverszállítási embargót is. Mint mondta, ez tisztességtelen lenne olyankor, amikor az ellenzéki csoportoknak külföldről szállítanak fegyvert.
Az orosz diplomácia vezetője hozzátette: Moszkva az ilyen felszólításokhoz a líbiai tapasztalatokat figyelembe véve fog hozzáállni. Emlékeztetett arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa által életbe léptetett fegyverembargó ellenére számos ország folytatta a fegyverszállításokat Líbiába, ráadásul csupán az egymással szembenálló felek egyikének, s ezt, mint mondta, még csak nem is titkolták.
Szergej Lavrov az izlandi külügyminiszterrel folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatón azt is hangsúlyozta, "a legfontosabb ma, hogy be kell szüntetni az ultimátumokat és politikai síkra kell terelni a helyzet megoldását". Pozitív példaként a jemeni rendezést említette, ahol hónapokig tartottak a tárgyalások a Perzsa-öböl arab országainak béketervéről, amelyet aztán a felek aláírtak.
"Arra számítunk - fejtette ki Lavrov -, hogy arab ligabeli barátaink (...) népeik érdekeire, a stabilitásra, biztonságra és az együttműködésre tekintettel, a liga által kidolgozott normák alapján hozzák meg döntéseiket."
Az orosz külügyminiszter kitért az ENSZ Szíriával kapcsolatos szakértői jelentésére is, amely szerint a szíriai hatalom emberiség elleni bűncselekményt követett el. Kijelentette, hogy az nem az ENSZ hivatalos álláspontja. Csupán a nemzetközi szervezet titkársága képviselőinek az állásfoglalását tükrözi, amire - mint kijelentette - senki sem hatalmazta fel őket.
Az orosz Északi Flotta sajtószolgálata közben megerősítette az Interfax hírügynökségnek, hogy a flotta hajói december végén betérnek Szíria felségvizeire. Vagyim Szerga kapitány elmondta, hogy a Kuznyecov Admirális repülőgép-hordozó nehézcirkáló, valamint a Csabanyenko Admirális tengeralattjáró-vadász rombolóhajó december 10-ét követően kifut az Atlanti-óceánra majd a Földközi-tengerre, s a tervek szerint december végén szíriai kikötőkbe térnek be.
"A Kuznyecov Admirális fedélzetén Szu-23-as vadászgépek és Szu-25UTG támadó gépek, valamint KA-27-es tengeralattjáró-elhárító helikopterek vannak. Az Északi Flotta hajóinak kifutására Vlagyimir Koroljov altengernagy adott utasítást"- közölte a sajtószolgálat munkatársa.
Az Izvesztyija című napilap kedden megjelent értesülései még aról szóltak, hogy a hadiflotta szíriai Tartusz kikötőjében lévő bázisán 2012 tavaszára várnak orosz hadihajókat, élükön a Kuznyecov Admirális repülőgép-hordozó anyahajóval. A lapnak katonai források azt állították, hogy ez nincs összefüggésben a régió katona-politikai helyzetével.
Forrás: MTI