A világ 62 leggazdagabb embere mára akkora vagyonnal rendelkezik mint a Föld lakosságának szegényebbik fele, mintegy 3,5 milliárd ember együttesen, miközben a szuper gazdagok még gazdagabbak, a szegények pedig még szegényebbek lettek - állapította meg hétfőn az Oxfam nemzetközi segélyszervezet.

A szerdán kezdődő davosi világgazdasági fórum elé időzített Oxfam-jelentés szerint a globális lakosság leggazdagabb 1 százalékának több vagyona van mint a fennmaradó 99 százaléknak összesen. Mindez azt jelenti, hogy a jóléti szakadék gyorsabban mélyül mint azt bárki feltételezte, s az 1 százalék egy évvel hamarabb utasította maga mögé a 99 százalékot mint azt az Oxfam tavaly jósolta.

A leggazdagabb 62 ember vagyona 2010 óta 44 százalékkal gyarapodott, míg a világ szegényebbik felének jövedelme 41 százalékkal csökkent. A szuper-gazdagok közül 53 férfi, közel felük az Egyesült Államokból való, 17 Európából, a többiek pedig olyan országokból, mint Kína, Brazília, Mexikó, Japán és Szaúd-Arábia.

"A világ vezetőinek aggodalma a növekvő egyenlőtlenség jelentette válság miatt, mindeddig nem eredményezett konkrét lépéseket - a világ egyre nagyobb egyenlőtlenségekkel szembesül, és ez a trend csak gyorsul" - írja Winnie Byanima, az Oxfam igazgatója a jelentéshez fűzött nyilatkozatában.

"Nem engedhetjük meg, hogy továbbra is százmilliók éhezzenek, miközben azokat a forrásokat, amelyeket a megsegítésükre lehetne felhasználni, a csúcson lévők elszívják" - teszi hozzá. A kiváltságosok vagyonából mintegy 7,6 billió dollár offshore adóparadicsomokban csücsül, holott ha megfizetnék az adót a vagyonuk által generált jövedelem után, évente 190 milliárd dollárral több állna a világ kormányainak rendelkezésére - idézi Gabriel Zucmannak, a kaliforniai egyetem adjunktusának becslését.

Az afrikai gazdagok offshore vagyona miatt évente kieső, mintegy 14 milliárd dollár (közel 4000 milliárd forint) adóbevétel elegendő lenne olyan egészségügyi beruházásokra, amelyekkel évente 4 millió gyermek életét lehetne megmenteni, s elegendő tanítót lehetne alkalmazni ahhoz, hogy minden afrikai gyermek iskolába járhasson.

"A multinacionális vállalatok és a gazdag elitek azonban (...) elutasítják azoknak az adóknak a befizetését, amelyekre a társadalom működtetéséhez szükség van. Az a tény, hogy az élen lévő 201 vállalatból 188 legalább egy adóparadicsomban jelen van, azt mutatja, hogy ideje cselekednünk" - hangsúlyozza Byanima.

Adókötelezettségeik behajtása - fűzi hozzá - létfontosságú lenne, ha a világ vezetői teljesíteni akarják azt az ígéretüket, hogy 2030-ra felszámolják a szegénység szélsőséges formáit, s ez csak az egyike annak a 17 célkitűzésnek, amelyet az ENSZ tavaly szeptemberi fenntartható fejlődési csúcstalálkozóján fogadtak el.

Bár a mély-szegénységben élők száma 1990 és 2010 között a felére csökkent, a népesség legszegényebb 10 százalékának éves jövedelme kevesebb mint 3 dollárral nőtt az elmúlt negyed évszázadban.

(A Reuters által ennek kapcsán idézett OECD-adatok szerint a mély-szegénységben élők száma 650 millió fővel csökkent 1981 óta, annak ellenére, hogy a világ népessége azóta 2 milliárddal növekedett. E változás a döntő része ugyanakkor Kína fellendüléséből ered, ahol ez idő alatt félmilliárd ember emelkedett ki a mély-szegénységből.)

A növekvő egyenlőtlenség mögött meghúzódó legfőbb tendenciák egyike az Oxfam szerint az, hogy a nemzeti jövedelemnek szinte az összes fejlett és fejlődő országban egyre kisebb része kerül a dolgozókhoz, s egyre nő a szakadék a legnagyobb és a legalacsonyabb fizetések között. A probléma kapcsán a jelentés a minimálbérek emelését szorgalmazza, s az Egyesült Államok példáját elemezve megállapítja, hogy ez pénzt pumpálna a helyi gazdaságba, és megtakarítást eredményezne az alacsony keresetűeknek juttatott szövetségi támogatások csökkenése révén.

Forrás: hirado.hu / MTI Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 123 143 megtekintés

Videó: 52 644 225 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534285

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh