http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/6949-szerb-diplomatak-haltak-meg-egy-amerikai-legicsapas-soran#sigProId32842ad453
Két szerb diplomata veszítette életét egy Líbiában végrehajtott amerikai légicsapás során. A Pentagon tagadja, hogy tudott volna a diplomaták jelenlétéről, de számos bizonyító erejű tény azt mutatta, hogy a halálukat “járulékos veszteségként” könyvelték el.
Február 19-én Barack Obama amerikai elnök légicsapást rendelt el a Daesh (Iszlám Állam) egy líbiai kiképzőtábora ellen. Az elsődleges célpont Noureddine Chouchane, a terrorszervezet egy vezetőhelyettese volt, aki korábban két, Tunéziában elkövetett, civil halálos áldozatokkal járó merénylet tervezésében vett részt. Az amerikai elnök által elrendelt bombázásban tíz civil veszítette életét, és utóbb kiderült, hogy két szerb diplomatát is az amerikai légierő gépei gyilkoltak meg. Sladjana Stankovic és Joivca Stepic túszként fogva tartva volt jelen a helyszínen, a bombázást követően azonban Peter Cook a nyilvánosság előtt úgy számolt be a történtekről, hogy a légicsapás “nagyon sikeres” volt – a diplomaták haláláról pedig nem nyilatkozott.
Aleksandar Vucic szerb kormányfő akkor – a diplomáciai konfliktust kerülve – úgy nyilatkozott, “az amerikaiak nyilvánvalóan nem voltak tudatában annak, hogy ott külföldi állampolgárokat tartanak fogva .”
A Pentagon akkor még tagadta, hogy a bombázás során diplomaták is áldozatul estek volna. Cook az újságírók erre vonatkozó kérdésére azt felelte, a kiképzőtábort heteken keresztül megfigyelés alatt tartották, és nem látták jeleit annak, hogy ott civilek is jelen lennének.
Napokkal később a szerbiai kormány a vizsgálati eredményekre hivatkozva bejelentette, hogy a két diplomata halálának oka a bombázás volt, nem a terroristák végeztek velük. A bizonyítékok ellenére a Pentagon szóvivője, Jeffrey Davis február 24-én még mindig tagadta a történteket – szerinte az interneten a holttestekről megjelent fotók “nem feleltethetőek meg annak, ami egy ilyen erejű robbanást követően maradt volna belőlük”.
A szerb kormányfő a nyilvánvaló tények tagadását követően már úgy fogalmazott, “helyénvalóbb lenne, ha a Pentagon sajnálatának adna hangot és részvétet nyilvánítana az áldozatok családtagjainak.” Később hozzátette: “a testeken olyan, egyidejűleg megjelent sérülések voltak láthatóak, melyek robbanás következtében jelentek meg. Bizonyítékot kell felmutatniuk, ha ettől eltérő történettel magyaráznák a haláleseteket.”
Március 3-án Michael Carpenter védelmi miniszter helyettes találkozott a szerb kormányfővel. Vucic nyilatkozata szerint “az USA és Szerbia egyaránt azt akarja, hogy az igazságot egy mélyebb vizsgálat állapítsa meg.” A hét folyamán azonban a Pentagon újra azt közölte, hogy a bombázásban nem haltak meg szerb diplomaták, és erről “a megfelelő időpontban” majd további információt adnak Szerbiának. Az egyik áldozat, Stepic féltestvére, Velja Misic azonban meg van győződve arról, hogy az amerikai bombázás során haltak meg, és úgy kommentálta a történteket: “az amerikaiak erről híresek. Beléphetnek bárhová, ahová akarnak, megtehetnek bármit, amit akarnak, de a felelősséget nem vállalják érte.”
Forrás: hidfo.ru