Az Egyesült Államok megelőző csapást mérhet Észak-Koreára, ha hitelt érdemlő információkat szerez arról, hogy Phenjan nukleáris robbanófejjel ellátott ballisztikus rakétát készül felrobbantani a Csendes-óceán felett - közölte csütörtökön a Jomiuri Simbun című japán lap amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva.

Az újság az amerikai védelmi minisztérium meg nem nevezett magas rangú forrását idézve azt írta, az Egyesült Államok kész bevetni “elsöprő erejét”, ha észak-koreai nukleáris robbanófejjel ellátott rakéta indításának valós jeleit tapasztalja.  A washingtoni kormányzati forrás azt mondta a japán lapnak, hogy a Csendes-óceán felett végrehajtandó nukleáris robbantás Kim Dzsong Un észak-koreai vezető “öngyilkos akciója” lenne.

Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter szeptember végén, az ENSZ-közgyűlés ülésszakán azt mondta, hogy Phenjan, válaszul az amerikai ellenséges politikára és fenyegetésekre hidrogénbombát robbanthat a Csendes-óceán felett. Hozzátette azonban, hogy ilyen döntést csak az ország vezetője (Kim Dzsong Un) hozhat.

Képesek rá

Szavada Tecuo, a tokiói egyetem szakértője a Jomiuri Simbunnak nyilatkozva úgy vélekedett,  Észak-Korea rendelkezik olyan műszaki potenciállal, amellyel képes hidrogénbomba töltettel kísérleti robbantást végrehajtani a Csendes-óceán felett. “Technológiájuk nem tökéletes, de képesek felrobbantani egy ilyen nukleáris robbanófejet az adott magasságban”. Hozzátette: Észak-Korea sikeresen halad a nukleáris töltetek miniatürizálásában, és amennyiben a Csendes-óceán felett 10 kilométeres magasságig felrobbant egy ezer kilotonna hatóerejű hidrogéntöltetet, akkor tíz kilométeres sugarú körben repülőgépek semmisülnek meg, hajók süllyednek el.

Észak-Korea júliusban kétszer hajtott végre kísérletet Hvaszon-14-es típusú ballisztikus rakétával. Az augusztus végén és szeptemberben végrehajtott kísérletében a közepes hatótávolságú rakéta Japán felett haladt el. Phenjan szeptember 3-án egy – állítása szerint – hidrogénbombával hajtott végre kísérleti robbantást.

Forrás: hirado.hu / MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 094 736 megtekintés

Videó: 48 321 875 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923735

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh