Újabb 12 katona, most azonban 12 tiszt esett szíriai fogságba a homszi harcok során. Előzőleg 19 katona (egyes hírekben ügynök) esett fogságba. Akkor Alain Juppé francia külügyminiszter több vonalat próbált megmozgatni, valamint a damaszkuszi nagykövet is azonnal visszatért Szíriába, de a katonákat nem sikerült kiszabadítani. Ezek után Franciaország bejelentette, hogy teljesen megszakít minden diplomáciai kapcsolatot a szír vezetéssel.

Most 12 francia tisztet ejtettek fogságba a szír katonák. A francia kormány ugyan továbbra is tagadja, hogy katonái lennének Szíria területen, de a foglyok egyértelműen bevallották melyik ország küldte őket. Már csak a francia kormány magyarázkodására várnak. Elhangzott ugyan egy utalás, miszerint újságírókat kellett volna kimenteniük, de ezt többek cáfolták. A kimenekült újságírók közül többen is jelezték, semmiféle segítséget nem kaptak külföldi katonáktól.

Eközben egyre több újság veszi elő a lehetséges USA invázió forgatókönyvét. Mivel Obama 2011 májusában kijelentette, hogy milliárdokat adnak egyes országok ellenzékének felépítésére, az ellenállás finanszírozására, ebből tudható, hogy a szíriai fegyveres csoportokat miből szerelik fel és képezik ki. Azonban Líbiával ellentétben itt nem sikerült egyetlen hídfőt sem kiépíteni. A líbiai forgatókönyv ismeretében sokkal gyorsabban reagáltak mind a szíriai kormány, mind a vele szövetséges országok.

Konkrét hírek vannak arról, hogy a szomszédos Jordánia és Szíria határaihoz nagyobb létszámú amerikai csapatokat helyeztek át. Az amerikai média parancsot kapott rá, hogy cenzúrázza ezeket a híreket, de más forrásokból napvilágra kerültek. Szintén kiszivárgott olyan információ, miszerint Törökországban Hakkari városában képezik tavaly májusa óta a Szíriába szánt külföldi zsoldosokat. A hír szerint 10 000 zsoldosról van szó.

Az ENSZ legújabb beadványa, mely a szíriai rendezésre vonatkozik, orosz követelésére már nem tartalmazza sem a katonai megoldást, sem Asszad elnök elmozdítását, sem a fegyverszállítás leállítását. Viszont követeli a demokratikus átalakulások biztosítását. A vicc az, hogy mindezt az Arab Liga jelentései alapján, amely államokban legtöbbször súlyosan sértik az emberi jogokat, monarchikus állapotok uralkodnak, sőt, nemrégiben még tüntetőket lőttek le. A követelésük erkölcsi és jogi alapja tehát mindössze annyi, hogy az Egyesült Államok szócsöveiként lépnek föl.

Nyugati szakértők úgy nyilatkoztak, az orosz fél követelésére kivett részek miatt ez a határozat az ég világon semmit nem fog érni. A katonai készülődés viszont egyértelmű. Lesz-e bármilyen kis ok, amit a közvélemény elfogadna egy ilyen lépésre? Az elmúlt napok történései alapján nem valószínű, sőt egyre inkább úgy tűnik, hogy ha katonai akcióra kerül sor, nincs mivel megindokolni az agressziót.

Mindezek mellett azonban egy valamit szeretnénk tudatni az olvasóval. Ha bibliai oldalról közelítjük meg a kérdést, akkor bizonyos Armageddon előtti jelek már beteljesedtek. A Megiddo mezején lezajló hatalmas összecsapás a sátáni erők, és a világosság harcosai között éppen ezen a vidéken kell hogy megtörténjen. Az Armageddon helyszínéül ugyanis Megiddo dombjai vannak megjelölve, amely egy terület Jeruzsálemtől északra, nagyjából 100 kilométerre. Ahol összegyűlnek a sötétség katonái a világ minden tájáról, szembe velük a világosság erői szintén a világ minden tájáról. Kína és Oroszország már áttételesen jelezte, hogy nem fogják hagyni Szíria megszállását. Irán szintén katonai segítséget nyújt, Venezuela pedig üzemanyagot szállít a szíriai kormány részére. Ki tudja? - Talán itt fog eldőlni az elkövetkező ezer év? És tán az is lehet, hogy éppen ennek tudatától félnek annyira? Mert láthatóan sokkal bizonytalanabbul lépkednek, mint Irak, Afganisztán, Líbia, vagy Irán ügyeivel kapcsolatban.

Forrás: jovonk.info

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 282 megtekintés

Videó: 52 650 732 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534650

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh