http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/9356-netanjahu-izrael-sulyos-karokat-okozott-az-irani-es-a-sziriai-hadseregnek#sigProId2b2841f95b
Izrael súlyos károkat okozott az iráni és a szíriai hadseregnek a szombati légicsapásokkal - hangsúlyozta Benjámin Netanjahu miniszterelnök az izraeli kormány vasárnapi ülésén a helyi média beszámolói szerint.
"Tegnap komoly csapást mértünk az iráni és szíriai hadseregekre" - mondta Netanjahu a minisztereknek a kabinet szokásos heti ülésének kezdetén. "Mindenki számára nyilvánvalóvá tettük, hogy egyáltalán nem változtak meg hadviselésünk szabályai"- tette hozzá.
Az izraeli médiában megszólaló katonai szakértők vasárnap elsősorban azt latolgatták, hogy Izraelnek sikerült-e megőriznie, esetleg fokoznia elrettentő erejét a közel-keleti térségben szombaton, amikor a hadsereg egyrészt sikeresen elfogott egy iráni drónt, majd tizenkét jelentős légicsapást hajtott végre Szíriában iráni és szíriai katonai célpontok ellen, másrészt viszont 32 év után először eltaláltak és kilőttek egy izraeli F-16-os vadászgépet.
A katonai szakértők többsége szerint az F-16-os kilövésére adott nagymértékű izraeli válasz megfelelő módon jelezte Irán és Szíria felé, hogy Izrael a jövőben is megvédi határait, megtorolja azok megsértését, s így megvédte katonai elrettentő erejét.
A szakértők szerint szombaton véget ért az iráni-izraeli hadviselés évek, évtizedek óta a színfalak mögött folytatott korszaka, s mostantól nyílt hadviselés kezdődött a felek között.
Jeruzsálem az akció során bebizonyította, hogy kiváló hírszerzői eszközei vannak, ugyanis magabiztosan szétlőtte az elvileg titkos iráni katonai létesítményeket, amelyeket Teherán Szíria területén telepített.
Az izraeli lapokban ugyanakkor az új helyzet veszélyeként határozták meg, hogy az is bebizonyosodott, a térségben Amerika kivonulása után nincs olyan "felelős felnőtt", aki "rendet tarthatna", s ezáltal megnőtt a fegyveres konfliktusok lehetősége, s a konfliktusok elmérgesedésének kockázata, akár a felek szándéka ellenére is.
Abban is egyetértenek az izraeli elemzők, hogy a szombati összetűzéssel nem zárult le a viszály, szombaton valószínűleg csak az első nagyobb csatája volt egy a jövőben óhatatlanul lezajló háborúnak.
Forrás: MTI