Izrael a hírzárlatot feloldva elismerte egy Szíriában épülő atomreaktor 2007-es felrobbantását - jelentette szerdán a helyi média.

A katonai rádió beszámolója szerint nyolc bombázó repülőgép hajtotta végre a feladatot, amely annyira titkos volt, hogy a pilóták is csak az akció előtt néhány órával értesültek célpontjukról, az észak-koreai együttműködéssel készülő, plutóniummal működő nukleáris létesítményről.   

Az izraeli kormányban Ehud Olmert akkori miniszterelnök támogatta az épülő atomreaktor felrobbantását, Ehud Barak védelmi miniszter azonban háború kirobbanásától tartott, ezért próbálta megakadályozni.   

A katonai hírszerzés egykori vezetője elmondta a rádióban, hogy Izrael hónapokig készült az akcióra. Utána pedig csak akkor oldódott fel a feszültség a hadvezetés köreiben, amikor a szíriai kormány hivatalos lapja a 2007. szeptember 6-ára virradóra Deir-ez-Zór térségében végrehajtott bevetés utáni reggelen egy elhagyott katonai raktár elleni támadásról beszélt. Ekkor lett egyértelmű, hogy Damaszkusz nem indít megtorló háborút.   

Az izraeli miniszterelnök először Washingtonnal tárgyalt a katonai hírszerzés tudomására jutott építkezésről, mert Izrael azt szerette volna, ha az Egyesült Államok tesz katonai lépéseket a szíriai nukleáris fegyverkezés ellen. George W. Bush akkori amerikai elnök azonban azt felelte Olmertnek, hogy diplomáciai lépéseket terveznek az építkezés ellen, amire Olmert azt felelte, hogy akkor Izrael robbantja fel az új atomlétesítményt.   

Noha köztudott volt a beavatkozás, Izrael eddig nem ismerte el, a helyi újságírók rendre külföldi forrásokra hivatkozva szóltak róla.   

Izrael a Begin-doktrína szellemében járt el, amelynek értelmében a zsidó állam nem engedi meg, hogy ellenséges ország atomreaktort építsen a térségben. Izrael 1981-ben is végrehajtott hasonló légicsapást egy, már majdnem üzemkész iraki atomlétesítmény ellen.   

"A reaktor elleni 2007-es támadás azt üzeni, hogy Izrael nem fogadja el a létét veszélyeztető létesítmények építését. Ez volt az üzenet 1981-ben, 2007-ben, és ez az üzenet a jövőben is érvényes"- nyilatkozott Gadi Ejzenkot vezérkari főnök szerdán a korábbi légicsapás elismerése után.   

Ehud Barak a szakértelem hiányát rótta fel az egykori vezetésnek, elsősorban Olmertnek, és ezzel magyarázta szerdán a Jediót Ahronót című újság honlapján is akkori ellenállását a végül sikeresnek bizonyult akcióval szemben.

 

A Moszad bizonyítéka vezetett 2007-ben a szíriai atomreaktor lebombázásához

Az izraeli titkosszolgálat, a Moszad kalandos úton megszerzett bizonyítéka vezetett a szíriai atomreaktor lebombázáshoz 2007-ben - jelentette a Háárec című újság csütörtökön.

Tamír Pardo, aki a légicsapás idején a Moszad elnökhelyettese volt, egy konferencián szerdán rávilágított, hogy annak idején a Moszad értesülése igazolta és bizonyította be, hogy Damaszkusz észak-koreai segítséggel atomreaktort épít.   

Előzőleg Ámosz Jeldin, a katonai hírszerzés akkori főnöke a katonai rádióban szintén a maga szervezetének követelte a dicsőséget a sikeres akcióért, ugyanis szerinte a 2006 végén, 2007 elején általuk megszerzett értesülés volt döntő a kérdésben.   

A Moszad szerepe a bizonyíték begyűjtése volt egy esetleges katonai beavatkozás előtt. Ezt a feladatot a szervezet ügynökei egy merész akcióban Bécsben oldották meg.   

Abban az évben, március elején ugyanis Ibrahím Otmán, a szíriai atomenergia-tanács vezetője Bécsbe utazott a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség konferenciájára. Egyik alkalommal, amikor egy ülésen vett részt, a Moszad ügynökei behatoltak szállására, és alig egy óra alatt kimásoltak minden adatot az ott hagyott személyes számítógépéből.    

Körülbelül 35 fényképet találtak a szíriai sivatagban lévő titokzatos épületről. A hírszerzők gyorsan megfejtették az anyagot: a képek a reaktor belsejét mutatták, hengerekkel, szabályozórudakkal és koreai munkásokkal. Nem maradt semmi kétség, plutónium előállítására alkalmas reaktor készült észak-koreai segítséggel, és az építkezés előrehaladott szakaszban volt.   

Az anyagot még aznap dekódolták, és már másnap reggel nyolc órakor találkozott Meir Dagan, a szervezett akkori elnöke Tel-Avivban a miniszterelnökkel. Hamarosan együtt Washingtonba utaztak, ahol eldőlt, hogy Izrael egyedül, az Egyesült Államok nélkül, katonai akcióval számolja fel az atomlétesítményt.    

A 2007 szeptemberi sikeres katonai művelet ellenére az izraeli lapok azt is felvetik, hogy hírszerzési fiaskóként is értelmezhető, hiszen Izrael "szeme láttára", közvetlen szomszédságában öt-hat évig észrevétlen maradhatott a szíriai nukleáris program, szinte a létesítmény teljes elkészültéig.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 973 megtekintés

Videó: 52 651 290 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534824

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh