25 éves a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének Komlói Szervezete (Purt Béla)
Az elmúlt 25 év fontosabb eseményeit vettük górcső alá.
- << Sásdon 200 éves a katolikus templom és az iskola (Sonner Ádám)
- A Komlói Színház szeptemberi ajánlata (Harnóczi Csabáné) >>
Hasonló videók
Újabb versenysikerek az egykori Kazinczy iskolában
A Baranya Megyei SZC Komlói Technikum, Szakképző Iskola régi nevéhez híven, Kazinczy Ferenc munkásságának emlékére harminc éve rendezi meg a Szép Magyar Beszéd verseny megyei fordulóját. Ezen a szépkiejtési versenyen Baranya megyei középiskolák 9-12. évfolyamos diákjai versenyeznek. - A tavalyi sikerek után büszkék vagyunk, hogy idén is a diákjaink Baranya megye legszebben beszélő tanulói. A tavaly elmaradt döntő miatt kétszeresen is megérdemlik, hogy szerepelhessenek, és képviselhessék megyénket az országos döntőn - mondta el Jankóné Borostyán Gabriella igazgatóhelyettes. (Jankóné Borostyán Gabriella)
Felhívás a Komlói Napló olvasói felé (Magyar Ferenc)
Magyar Ferenc, a Komlói Napló felelős szerkesztője arra kéri nézőinket, olvasóinkat, hogy ha lakóhelyükre nem jut el az újság, jelezzék szerkesztőségünknek. Már volt példa arra, hogy a lakók nem kapták meg a sajtót, jelezték a problémát és a terjesztő azonnal orvosolta.
90 éves polgárát köszöntötte a város (Polics József)
Nemcsak a városvezetés, de a kormány is odafigyel a szépkorúak köszöntésére. A jelenlegi járványhelyzetre tekintettel azonban ez most nehézkes. Vida Jánost maszkban a küszöbön köszöntötte a polgármester a miniszterelnök emléklapjával. Az idős úr jó egészségnek örvend, aktívan kertészkedik.
Önöket kérdeztük - A magyarságtudatról
Nem számít a származás, a hazánkban élő emberek többségének fontosak a hagyományok, az értékek megőrzése. Sajnos sokan, többnyire fiatalok többre értékelik, követik a nyugati szokásokat, pedig őseink hagyatékát őriznünk kell.
Önöket kérdeztük - Ön szerint meddig élünk és mi lesz a nyugdíjakkal
A stresszes életmód, a megélhetési gondok is közrejátszanak a magyar lakosság idő előtti elhalálozásában. A nyugdíjas évek mára távoli, elérhetetlen dologgá váltak. Más országokban az idősek nyaralnak, utazgatnak, míg nálunk sokan kényszerülnek dolgozni.
A Komlói Napok sztárfellépői (Happy Gang, Kozso)
Tele volt az Eszperantó tér a Komlói Napok koncertjein, színvonalas zenei műsorok szórakoztatták a közönséget.
A 21. Komlóért Expo megnyitóján jártunk (Tuzson Bence, Polics József)
Az államtitkár derűlátóan nyilatkozott Komló fejlődéséről, számos felújítás, újítás történt városunkban. A polgármester a kulturális rendezvények sokaságáról ad tájékoztatást.
Idén rendhagyó időpontban emlékeznek meg a bányászokról a Komlói napok keretében
A koszorúzás, bányászainkra emlékezés idén nem a kísérő programok hetében lesz. A Bányásznap mindig szeptember első hétvégéjére esik. (Vass Dénes)
Egy alkalomra visszatér a híres komlói 5LET zenekar
Több mint 40 éve aktívan zenélnek a tagok. Nyár végén ismét összeáll a zenekar a komlói fesztiválra. Régi emlékek elevenednek fel az adásban. (Murka Gyula, Ábrahámffy György)
Most olvasott hírek
Most nézett videók
A nap legolvasottabb hírei
- Öngyilkosság gombnyomásra – perceken belül ígér békés halált az eutanáziagép
- A Lockheed Martin leszállította az eddigi legerősebb lézerfegyvert
- A hullámokat elektromossággá alakító bójákat mutattak be
- A biológia inspirálta az új vízalapú áramkört, amely átalakíthatja a számítástechnikát
- Stoltenberg: a NATO megerősíti jelenlétét az Északi-sarkvidéken
- Franciaországban árcsökkentéssel buzdítják a lakosságot az energiatakarékosságra