Csaba és Én - A Jobbik tüntetése Bajnai ellen
Bajnai Gordon Komlóra látogatott, a Jobbik komlói aktivistái ellentüntetést szerveztek az esemény kapcsán. Csabával az emberi oldalról világítottuk meg ezt az ambivalens demonstrációt. Beszélgettünk a felhasznált eszközökről, valamint az együttműködési szándék hiányáról is.
Hasonló videók

Kilépett a Jobbikból az önkormányzati képviselő (Pista József)
Közel 10 évig támogatta a Jobbik munkáját Pista József. Az utóbbi időben más elképzelései lettek a képviselői munkáról. A képviselő ezután is legjobb tudása szerint fogja képviselni a lakosságot.

Csaba és Én - Idősek ellen elkövetett bűncselekmények
Egy erősödő tendenciáról, az emberek részéről közönyről, magukba fordulásról beszél Csaba az idősek bántalmazása kapcsán.

Aktuálpolitikai helyzet a Jobbik képviselője szerint (Dr. Varga-Damm Andrea)
A párton belüli nézeteltérésekről és az esetleges pártszakadásról kérdeztük az országgyűlési képviselőt

Komlón járt a Jobbik egykori elnöke (Vona Gábor)
A lakossági fórumom kérdeztük Vona Gábort a Jobbik programjáról

Csaba és Én - Megszűnhet a Jobbik
Több mint 330 millió forinttal bűntették meg a Jobbikot, ami jelentős mértékben megnehezíti a választások előtti kampányát

A Jobbik álláspontja a béruniós kezdeményezésről
A 2018-as választásokra készülődve kérdeztük a Jobbik képviselőit terveikről. (Gyimesi Gábor, Görcs Balázs, Pista József)

Csaba és Én - Világháborús helyzet Katarban
Katarban immár világháborús helyzet alakult ki. Ennek részleteit vitattuk meg Csabával.

Csaba és Én - Andorra-Magyarország 1-0
Csúfos vereséget szenvedett a magyar válogatott Andorrától. Csabával a miértekre próbáltunk választ keresni.

Csaba és Én - Soros György
A népszerű bábfigura ismét ellátogatott hozzánk egy kiadós beszélgetésre.