Vissza a videókhoz

2013.02.04.-i adás

4430 megtekintés



Diák-percek (Magyar Ingrid)

Gianni Rodari-Brif bruf braf című versét Magyar Ingrid mondja el.

Hasonló videók

Újabb versenysikerek az egykori Kazinczy iskolában
2021-04-08
2680 néző

Újabb versenysikerek az egykori Kazinczy iskolában

A Baranya Megyei SZC Komlói Technikum, Szakképző Iskola régi nevéhez híven, Kazinczy Ferenc munkásságának emlékére harminc éve rendezi meg a Szép Magyar Beszéd verseny megyei fordulóját. Ezen a szépkiejtési versenyen Baranya megyei középiskolák 9-12. évfolyamos diákjai versenyeznek. - A tavalyi sikerek után büszkék vagyunk, hogy idén is a diákjaink Baranya megye legszebben beszélő tanulói. A tavaly elmaradt döntő miatt kétszeresen is megérdemlik, hogy szerepelhessenek, és képviselhessék megyénket az országos döntőn - mondta el Jankóné Borostyán Gabriella igazgatóhelyettes. (Jankóné Borostyán Gabriella)

Diákok segítségével új kukák kerültek kihelyezésre az arborétumba és bányászparkba
2020-07-16
3310 néző

Diákok segítségével új kukák kerültek kihelyezésre az arborétumba és bányászparkba

Széplábi András az alapítvány elnöke örömmel mutatta a zöldterületeken elhelyezett kukákat, melyeket pályájuk elején álló kilencedikes tanulók kiviteleztek. További hat szemetes kerül még kihelyezésre a városban a hátrányos helyzetű diákok keze nyomán. (Széplábi András)

A Kökönyösi Diákokért Alapítvány új programja (Széplábi András)
2020-07-13
3811 néző

A Kökönyösi Diákokért Alapítvány új programja (Széplábi András)

Az alapítvány már városi szinten is bizonyított, a diákok elkészítettek kilenc kukát a szilvási Arborétumba, jelenleg festésük folyik. A Nagy László utcában felújítottak néhány padot a tanulók. Az alapítvány célja megmutatni, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok is képesek a közért önzetlenül tenni. Szeptemberben indul a Hetven év - hetven program az iskola hetven éves évfordulója alkalmából. Az események között lesz például közösségi szemétszedés, mondta el az elnök.


Bemutatkozik a Kökönyösi Diákokért Alapítvány (Széplábi András)
2020-04-09
4610 néző

Bemutatkozik a Kökönyösi Diákokért Alapítvány (Széplábi András)

Jövőre 25 éves az alapítvány, mely az iskola tanulóit szociális, illetve pedagógiai szempontból támogatja. Iskolai rendezvényeket, tanulói öntevékeny csoportokat hivatott segíteni. Iván Attila húsz évig támogatta a donációt, most Széplábi András állt a jó ügy élére. Az alapítvány kapcsolatteremtő, koordináló szerepet is betölt a támogatók és diákok között.

Pénz hét és szépkiejtési verseny zajlott a szakgimnáziumban
2020-03-09
3761 néző

Pénz hét és szépkiejtési verseny zajlott a szakgimnáziumban

Három évtizedes hagyományra tekint vissza országosan a szépkiejtési verseny. Célja, megszerettetni a felnövekvő nemzedékkel anyanyelvünket. Innen országos döntőbe juthatnak a legjobbak, ahol Kazinczy-díjat lehet szerezni. A pénz hét a megfelelő pénzügyi gondolkodásra hívja fel a figyelmet általános iskolásoknak. (Jankóné Borostyán Gabriella, Kovács Nóra)

Önöket kérdeztük - A magyarságtudatról
2020-01-20
3786 néző

Önöket kérdeztük - A magyarságtudatról

Nem számít a származás, a hazánkban élő emberek többségének fontosak a hagyományok, az értékek megőrzése. Sajnos sokan, többnyire fiatalok többre értékelik, követik a nyugati szokásokat, pedig őseink hagyatékát őriznünk kell.


A volt 501-es szakiskola tavalyi évéről és idei terveiről beszélgettünk
2020-01-16
3783 néző

A volt 501-es szakiskola tavalyi évéről és idei terveiről beszélgettünk

Szakmák éjszakája, egészségnap, szépkiejtési verseny, sportrendezvények színesítik a szakmát tanuló diákok hétköznapjait. Az igazgató a tavalyi eredményekről, idei tervekről beszél. Nagyon jó visszajelzéseket kapnak a munkáltatóktól az itt végzett diákok teljesítményéről. (Kovács Balázs)

APSZC Komlói Szakgimnáziuma, szakközépiskolája szalagavató ünnepsége
2020-01-06
3941 néző

APSZC Komlói Szakgimnáziuma, szakközépiskolája szalagavató ünnepsége

Ismét diákok bevezető ünnepi beszédével kezdődött meg a szakközépiskolások szalagavatója. Ezután megható pillanatok következtek: az osztályfőnökök tűzték fel minden végzős tanítvány ruhájára a felnőtt élet megkezdését jelképező szalagot. Felelevenedtek a négy év eseményei, majd táncos összeállítás zárta az eseményt.

Önöket kérdeztük - Ön szerint meddig élünk és mi lesz a nyugdíjakkal
2019-12-16
4027 néző

Önöket kérdeztük - Ön szerint meddig élünk és mi lesz a nyugdíjakkal

A stresszes életmód, a megélhetési gondok is közrejátszanak a magyar lakosság idő előtti elhalálozásában. A nyugdíjas évek mára távoli, elérhetetlen dologgá váltak. Más országokban az idősek nyaralnak, utazgatnak, míg nálunk sokan kényszerülnek dolgozni.