Vissza a videókhoz

2015.10.22.-i adás

3777 megtekintés



Gyógyszertárat kap Körtvélyes városrész

A körtvélyesi lakóknak egy régi vágya valósul meg, a jövőben kapnak egy gyógyszertárat. Erről részletesen a polgármestert kérdeztük. (Polics József)

Hasonló videók

Egy éve vagyok képviselő (Gerencsér Ágnes)
2020-11-16
4149 néző

Egy éve vagyok képviselő (Gerencsér Ágnes)

Kemény év áll mögöttünk, és a következő időszak sem lesz könnyebb. Sok feladatot terveztünk erre az egy évre, de a járványhelyzet miatt szinte alig lehetett megvalósítani belőlük. A városrész legégetőbb problémája a szemétügy, számtalan helyen hatalmas halmokban áll a kidobott bútor, építési törmelék, veszélyes hulladék. A képviselő asszony szerint jobbára nem az itt lakók helyezik el a szemetet, hanem éjjel pakolják le ismeretlenek. Az épülő ipari park miatt több helyen feltörték a járdákat, lépcsőket, ezeknek a területeknek a helyreállítása elkezdődött. November végére befejeződik a rekortánpálya felújítása, mellette pedig egy dirtpark épül. Plusz parkolóhelyek is kialakításra kerülnek a pékség mellett, valamint elkezdődött a játszóterek felújítása.

Társasházi probléma Körtvélyesben (Leopold Gáborné)
2020-03-19
4472 néző

Társasházi probléma Körtvélyesben (Leopold Gáborné)

Körtvélyes utca 11 szám alatt a tetőszerkezet beázása miatt több lakás fala és a beépített szekrények eláztak. A tetőszigetelést a szél lefújta a háztetőről, a munkálatokat nem végezték szakszerűen. A tulajdonos gyermeke asztmás lett az állandó nyirkos, penészes levegőtől.

Megalakult a sikondai és körtvélyesi részönkormányzat is
2020-01-23
4282 néző

Megalakult a sikondai és körtvélyesi részönkormányzat is

Az itt lakók kéréseit veszi figyelembe a részönkormányzat, a lakossági fórumon elhangzott kéréseket veszi górcső alá a közösség. A képviselő az idei szabadtéri rendezvényekről beszél, a körtvélyesi buszmegálló és a játszótér felújítása is szerepel az idei tervek között. (Gerencsér Ágnes)


A következő 5 év terveiről kérdeztük Körtvélyes képviselőjét (Gerencsér Ágnes)
2019-10-24
4209 néző

A következő 5 év terveiről kérdeztük Körtvélyes képviselőjét (Gerencsér Ágnes)

Az illegális hulladéklerakókat szeretné felszámolni Körtvélyes képviselője, valamint a járdák, összekötő utak állapota is aggasztó. Az újraválasztott képviselő elmondása szerint a területen az emberek nyitottabbak lettek, ezért egy közösségi tér létesítését tervezik programok lebonyolításához.

Szemét- és kaszálási problémák vannak Körtvélyesben
2019-07-08
5023 néző

Szemét- és kaszálási problémák vannak Körtvélyesben

A körtvélyesi városrész területi képviselője a lakók türelmét kéri az útépítéssel kapcsolatban. A közmunkások számának jelentős csökkenése miatt a fűnyírást is nehezen lehet megoldani. (Gerencsér Ágnes)

A körtvélyesi bankautomata ötlete (Karagity István)
2019-01-31
5817 néző

A körtvélyesi bankautomata ötlete (Karagity István)

A városrész lakói szeretnének helyben készpénzt felvenni, de a régóta húzódó ügy még nem oldódott meg.


Minden információ az új 57-es buszjáratról (Polics József)
2019-01-28
5469 néző

Minden információ az új 57-es buszjáratról (Polics József)

Első körben szombaton és vasárnap járnak az összevont buszjáratok Dávidföld és Körtvélyes érintésével. Az utasszámlálás jelenleg is folyamatban van.

Értékelnek a képviselők - Gerencsér Ágnes
2019-01-10
5569 néző

Értékelnek a képviselők - Gerencsér Ágnes

Új úton autózhatnak a körtvélyesi városrész lakói. A területen történt rongálások és a lomtalanítás időpontja is szóba került.

Szilvási mintára Körtvélyesben is rekortán sportpálya épül (Polics József)
2018-12-24
6279 néző

Szilvási mintára Körtvélyesben is rekortán sportpálya épül (Polics József)

Újabb, sportolásra alkalmas létesítmény épülhet Körtvélyes városrészben. Ezt a sportpályát a dávidföldiek és a mecsekfalui lakók is könnyedén igénybe vehetik.