Augusztusban lesz Bugacon a VI. Kurultáj, Európa legnagyobb lovas hagyományőrző fesztiválja, amelyen idén 12 országból, 27 "hun és türk tudatú" nemzet képviselője vesz részt - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

A háromnapos fesztivált az idén augusztus 10. és 12. között szervezi meg Bugacon a Magyar-Turán Alapítvány. A programokon több száz lovas és több ezer gyalogos hagyományőrző mutatkozik be.       

Bíró András Zsolt főszervező a műsorban elmondta: az első magyarországi Kurultájra 2008-ban került sor, idén a Turán Szövetség meghívására száznál több csapat érkezik Bugacra, a Kárpát-medencei hagyományőrzők színe-java eljön az ünnepre. A rendezvényen képviseltetik magukat Erdély, Kárpátalja, a Felvidék és a Délvidék hagyományőrzői is. A törzsi gyűlésen a magyarokkal együtt 27 nemzet fog együtt ünnepelni, és több mint félszáz olyan program lesz, melyen a hun-türk tudatú népek képviselői adnak ízelítőt a kultúrájukból.  

A főszervező elmondása szerint a fesztiválon hagyományőrző seregszemle, harci bemutatók, lovas versenyek, íjász programok,  sportbajnokságok, a magyar-hun-avar örökséget bemutató kiállítások, népzenei programok várják az érdeklődőket. Hatalmas jurtatábor épül, emellett kézműves bemutatók, kézműves vásár, gyermekprogramok és tudományos előadások is lesznek.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 128 725 megtekintés

Videó: 52 648 302 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534463

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh