Az elmúlt történelmünk egyik legnagyobb anyagi és erkölcsi szégyene a rendszerváltás privatizációja.

A privatizáció elvette a Balatonfenyves és vonzáskörzetében élő emberek boldogulását amikor az ország negyedik legnagyobb állami gazdaságát, a Nagybereki Állami Gazdaságot odaadta - szinte ingyen - egy német vállalkozónak.

A fenyvesieknek most is kinyílik a bicska a zsebükben amikor nap-mint nap arra gondolnak, hogy 10 Ft-ért bérli a német évente hektáronként a nemzeti földet. És ez még nem minden, mert 7750 hektárról beszélünk.

Talán azt sem kell mondani, hogy 10 Ft/hektár/év bérleti díj egy erkölcstelen tétel, szinte röhej, de az akkori vezetőink ezt lehetővé tették a külföldinek, és lehetetlenné tették a hazainak.

A balatonfenyvesiek egy része, akik a falu legszélén élnek és telkük vége parlagon hevert, gazdálkodni kezdetek már 30 - 40 éve az ott lévő területen - tehát már a privatizáció előtt is – és tették ezt a mai napig is.

Itt tulajdononként 600-800 négyzetméter területről van szó. Hogy értsék, ezért a területért jelenleg a Hubertus Bt. 60 - 80 fillért fizet évente a magyar államnak.

A területet tulajdonuknak tekintették, és ott növényeket termesztettek, lovakat tartottak, fákat ültettek, kis focipályán gyerekek fociztak, de lecsapolták a területen a talajvizet, mert minden esőzéskor állt a területen a víz, ideiglenes épületeket emeltek a gazdálkodásukhoz...

Eddig senki soha nem neheztelte, hogy a külföldi által erkölcstelenül megszerzett földterületből a helyiek kicsíptek maguknak egy morzsányit.

A helyiek elmondása szerint inkább alibi gazdálkodás folyik, mint sem tényleges mezőgazdasági termesztés és valószínű, hogy a földalapú támogatás megszerzése csak a cél az egykori állami gazdaság területével.

A balatonfenyvesiek  - az érintett része  - a napokban hivatalos levelet kaptak a külföldi bérlőtől, hogy tűnjenek el a területről, mert ha nem, akkor bírósághoz fog fordulni a morzsányi bérelt földterülete érdekében.

A fenyvesiek tanácstalanul állnak az igény előtt, mert eddig annak tudatában voltak, hogy övék ez a kis terület. Közben az is kiderült, hogy az önkormányzatnak van egy közterületnek kikiáltott 4 m -es út is ami végig megy a telkeken, ami soha nem volt út és sehol sem csatlakozott közterülethez, csak egy vonal a térképen.

Most ügyvédeket fogadnak, hogy hivatalosan is magukénak tudják a telkük végében lévő kicsiny földterületet, amit minimum 30 éve művelnek. Remélik, hogy az egykoron parlagon volt terület továbbra is helyiek gondozásában marad.

Kapcsolódó dokumentumfilmünk: A Nagybereki Állami Gazdaság után

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 110 947 megtekintés

Videó: 52 635 968 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7532791

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh