http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/11354-oktobertol-igenyelheto-a-nyelvi-diakhitel#sigProIdceed6bc54b
Októbertől igényelhető a nyelvi diákhitel, amely az aktív és passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, valamint a már végzett hallgatókat segíti a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzésében - közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója.
Bugár Csaba kiemelte, a Diákhitel 1 keretén belül nyelvtanulásra felvehető 500 ezer forint nagy segítséget jelent a hallgatóknak.
Számításaik szerint idén körülbelül háromezer hallgató fogja igényelni a hitelt, a következő években pedig folyamatosan nő majd ez a szám - tette hozzá. A nyelvi diákhitelt egy év után a hallgató által meghatározott futamidő - maximum öt év - alatt kell visszafizetni. Törlesztésmérséklést és kedvezményeket nem lehet igénybe venni - ismertette.
A vezérigazgató kitért arra is, hogy a tandíjra felvehető Diákhitel 2-t minden ötödik önköltséges hallgató felveszi. 2018-ban ennek kihasználtsága több mint harminc, a szabad felhasználásúé pedig hat százalékkal nőtt. A bedőlt hitelek aránya nyolc-kilenc százalék - tette hozzá.
Forrás: MTI