Aranylakodalom című turnéval ünnepli jubileumi évét a P. Mobil. A zenekar elődjét, a Gesarolt ötven évvel ezelőtt alapította Schuster Lóránt, aki a közelmúltban töltötte be 70. életévét. A hard rock csapat és vezetője 2019-ben vinyllemezt, CD-t, könyvet is megjelentet.

"Mindig aktív voltam, még betegen is. 2014 és 2016 között két és fél éven át komoly kezelésre szorultam, öt műtétem volt és tizenhat kemoterápiám, de a kórházból is szerveztem a fellépéseket, szövegeket írtam, és amikor már lábra tudtam állni, kiszöktem a P. Mobil pesti bulijaira" - mondta Schuster Lóránt az MTI-nek.   

A P. Mobil napokban technikailag korszerűsített formában kijött vinyllemeze, az Ez az élet, Babolcsai néni! a csapat harmadik bakelitalbuma az elmúlt három évben, a Honfoglalás-szvit szimfonikus változata és Az első nagylemez után (valamennyi a GrundRecords gondozásában jelent meg). A Tunyogi Péter énekessel felvett Ez az élet, Babolcsai néni! 25 évvel ezelőtt az együttes visszatérő anyaga volt, miután 1985-ben leálltak és csaknem tíz évre felfüggesztették működésüket.   

"A tizenkét dalt tartalmazó korong jellegzetes P. Mobil-anyag, sikerült jó nótákat írni. Az alap lényegében már 1985-ben megvolt, csakhogy a P. Mobil közben leállt. A számokat nyolc és fél évvel később átírtuk, átszerkesztettük, ám 1994-re megszűnt Magyarországon a bakelitlemez-gyártás, így akkor csak CD-n és audiokazettán jelent meg, vinylen most először érhető el" - fejtette ki a zenekarvezető. A borítófotón a tavaly elhunyt kiváló képzőművész, Viszt György alkotása látható, a belső tasak egyik oldalán a dalszövegek olvashatóak, a másikon pedig egy fotó, amelyen Schuster a zenekar tagjait ássa bele a földbe, hogy csak a fejük látszik ki. A fénykép elkészültekor, 1985-ben még Donászy Tibor volt a dobos, 1994-ben viszont már Mareczky István, így az ő fejét illesztették elődje helyére.   

Schuster Lóránt a vinyl megjelenése kapcsán megjegyezte: miközben a formátum újra hódít világszerte, fontos, hogy bakeliten is kiadják azokat a P. Mobil-anyagokat, amelyeket annak idején nem lehetett. Hozzáfűzte: arra törekszik, hogy valamennyi P. Mobil-stúdiólemez elérhető legyen vinylen is. Ami még hiányzik, az a Kutyából szalonna (1998), a Mobileum (2009), a Farkasok völgye - Kárpát-medence (2014), valamint a legutóbbi, a Csoda történt (2017) - utóbbi vinyl megjelenése már formálódik.   

"Augusztus 10-én lesz a május óta tartó Aranylakodalom-turné kiemelt állomása, nagykoncert a fővárosi Barba Negra Trackben. Erre a napra időzítve jelenik meg a P. Mobil első feldolgozásanyaga És? címmel. Ezen a korábbi évtizedekben készült vicces paródiáink, az omegás Ha én ló lehetnék, az illéses Prézli dal vagy a Radics Béla emlékére írt A zöld, a bíbor és a fekete mellett frissen készült dolgok lesznek. Például az Echo együttes Gondolsz-e majd rám?, a Zalatnay Sarolta és a Skorpió által egyaránt játszott Miért kell elfelednem című dala általunk újragondolt változata vagy a Metro Mi fáj című számának thrash metál verziója" - mondta Schuster Lóránt.   

Az említett budapesti koncerten már kapható lesz Schuster Lórántnak Rozsonits Tamás újságíró közreműködésével megvalósuló könyvtrilógiája második darabja, a Csiríz című szakmai kézikönyv (az első, a szókimondó Kaptafa 2015-ben jött ki). Az év végén lesz az 1994-es, anno VHS-en megjelent, a Fradi-pályán rögzített élő felvétel, A legrosszabb koncert DVD megjelenése, egyórányi extra anyaggal. Végül, karácsonyra időzítve a P. Mobil-rajongók egy teljesen új stúdióanyagot is kapnak Aranylakodalom címmel, első körben CD-n.   

A P. Mobil felállása 2013 óta változatlan. Az alapító Schuster Lóránt mellett jelenleg Baranyi László (ének, gitár), Sárvári Vilmos (gitár), Tarnai Dániel (basszusgitár), Szabó Péter (billentyűs hangszerek) és Szebelédi Zsolt (dob, ütőhangszerek) szerepel.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 120 894 megtekintés

Videó: 52 642 272 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534184

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh