Énekesmadarak tömegei pusztulnak el Magyarországon minden évben a nemtörődöm állattartás következtében korlátlanul szaporodó macskák miatt. A madárvédők önmagukban sajnos nagyon keveset tehetnek ebben a kérdésben − ehhez össztársadalmi összefogásra van szükség −, ezért nagyon fontos, hogy beszéljünk a problémáról!

A közepes méretű és kistestű macskafélék tápláléklistáján előkelő helyet foglalnak el a madarak. Akrobatikus ugróképességüknek, rendkívüli érzékszerveiknek, reflexeiknek, és a visszahúzhatóság miatt folyton tűhegyes, a vastag tollazatot átütni képes karmaiknak köszönhetően nemcsak a földön táplálkozó, de a felrebbenő és alacsonyan repülő madarakat – akár a fejük felett elsuhanó fecskéket (!) –  is el tudják kapni.

Mindazonáltal a táplálékuknak csak néhány, maximum néhány tíz százalékát teszik ki a madarak, többnyire mezőgazdasági kártevő rágcsálókat fognak, amivel évszázadokon keresztül hozzájárultak a porták rágcsálómentesítéséhez, a köztigazdaként ezek által terjesztett járványok (például pestis) megelőzéséhez.

A rágcsálóirtás dolgos évszázadait követően világszerte emberek millióinak okoznak nap mint nap örömet a lakásban rájuk váró, társállatként a kutyáknál kevesebb fizikai kontaktust és törődést (például napi többszöri sétáltatás) igénylő macskák. Ezért még inkább megérdemelnék, hogy okosan szeressük őket, megfelelően törődjünk velük. Ennek a felelősségteljes magatartásnak egyik központi eleme az lenne, hogy csak annyi utód jöjjön a világra, amennyi gondoskodó gazdához kerülhet. Ha nem így járunk el, a senkinek sem kellő kölykök az utcán születnek meg, ahol az oltatlanság miatt és féreghajtás hiányában betegségek tizedelik őket, vagy az autók kerekei alatt végzik.

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a házi macska a szó szoros értelmében vett biológiai fegyver, amit az emberiség évezredek óta alkalmaz a rágcsálók féken tartásában. Ez a feladatkör nem igényelte az amúgy is magányos, kevésbé társaságkedvelő állatok teljes, a kutyákéhoz hasonló szintű megszelídítését, ezért a ma velünk élő macskákat életmódjuk és megőrzött vad viselkedési jellemzőik alkalmasabbá teszik az embertől független életben maradásra, mint a kutyákat. A házi macska inkább a békés és befogadó helyhez, míg a kutya az őt gondozó gazdához kötődik. Ez a független magatartás a kis testmérettel és a kistestű zsákmányállat igénnyel együtt a házi macskát gyakorlatilag a patkányokhoz vagy a parlagi galambokhoz hasonlóan sikeres emberkövető fajjá tette.
 
A magas túlélési siker akkor válik kritikus tényezővé, ha a macskatartók nem ivartalanítják kedvenceiket, ugyanakkor mérték nélkül etetik őket és az utca macskáit, melyek kölykei a korlátlan táplálék-utánpótlásnak köszönhetően túlnyomórészt életben maradnak, és egy év elteltével már saját almot nevelnek. A helyzetet tovább rontják a munkahelyeken, lakótelepeken, horgásztanyákon élő gazdátlan, de a közösség által etetett, szintén ellenőrizetlenül, folyamatosan és sikeresen szaporodó macskák.

A túlszaporodó, alkalmazkodóképes házi macskák egész kontinenseken okozhatják fajok területi eltűnését, akár kihalását, és ilyen sajnálatos példáért nem kell Ausztráliáig menni. Az emlőskutatók Európa-szerte kongatják a vészharangot a mind ritkábbá váló vadmacskák miatt, melyek megfogyatkozásának okai között élen állnak a házi kedvenceink által terjesztett macskabetegségek, illetve a házi macskákkal történő hibridizáció.
A házi macskák madár zsákmányolása természetes jelenség, amit az érintett madárfajok természetes körülmények között ellensúlyozni tudnak. A problémát éppen ezért nem maga a madárvadászat, hanem a korlátlanul szaporodó macskaállomány területegységre vetített természetellenesen nagy egyedsűrűsége okozza.

Ennek érzékeltetésére egy jellemző összehasonlító adat: a Magyarországon is őshonos vadmacskánál a kifejlett állatok mozgáskörzete 100-500 ha között van, és mivel a szaporodási időn kívül magányosan élő állatokról van szó, ezt többnyire azt is jelenti, hogy ekkora területen maximum néhány példány él és vadászik. Ezzel szemben a házi macskák hektáronkénti állománysűrűsége településeinken átlag 3-4 egyed, egyes részeken akár  ennek százszorosa (!) is lehet, ami összehasonlíthatatlanul nagyobb, a normálist messze meghaladó ragadozó terhelést jelent a madarak számára.

A problémahalmaz nem elhanyagolható eleme, hogy az egyaránt jól ugró és mászó macskákat – a kutyákkal ellentétben – nem tartják vissza a kerítések, így amikor csak kedvük szottyan, portyázni indulhatnak a környéken, természetesen kiemelt figyelmet fordítva a területükön működő etetőkre, itatókra, madárbarát kertekre. Eközben zsákmányul ejtenek bármit, ami az útjukba kerül: a kisrágcsálók, a nagyobb ízeltlábúak mellett madarakat is - akár balkáni gerle méretig. A madarak közül a fészket tökéletlen röpképességgel elhagyó fiókák (ilyen az énekesmadár fajok fiókáinak jelentős része) vannak a legnagyobb veszélyben, ezért macskás környéken könnyen előfordulhat, hogy utcahossznyi területeken éveken keresztül egyetlen fióka sem tud felnövekedni.

A hazai kutya- és macskakérdés kapcsán további nem elhanyagolható különbség, hogy míg a kutyákra vonatkozik az összeírási, veszettségoltási kötelezettség, ugyanez a házi macskákkal kapcsolatban – érthetetlen módon – nincs érvényben.

Forrás: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület