http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/11727-kozossegi-adomanygyujto-program-indul-a-kutyamenhelyek-tamogatasara#sigProId4deda4a8d6
Tegyünk együtt a kutyákért! címmel közösségi adománygyűjtő program indul a menhelyek támogatására: adakozni a kutyaszemmel honlapjan lehet, valamint telefonon vagy SMS-ben, de az ország csaknem 40 pontján is várják a felajánlásokat.
A Kutyaszemmel égisze alatt útjára indított háromrészes közösségi adománygyűjtés első szakaszában, szeptember 24-ig 2 millió forint összegyűjtését tűzte ki célul a program, amelynek célja a magyarországi menhelyek és menhelyi kutyák helyzetének javítása, a menhelyi kutyákat megbélyegző negatív stigmák feloldása, valamint a felelős örökbefogadás népszerűsítése - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.
Mint írják, a Kutyaszemmel idei első adományozási szakaszában elsősorban infrastrukturális fejlesztésekre gyűjtenek: kenneleket, kutyaházakat építenek a legjobban rászoruló menhelyeken, hogy a hideg telet biztonságban, méltóbb körülmények között várhassák az állatok.
A befolyt összeget a Kutyaszemmel kiemelt szakmai partnere, a Hangya Közösség Alapítvány osztja szét a leginkább nélkülöző, jellemzően vidéki menhelyek között.
Mint írják, a kampány októberben és decemberben újabb adománygyűjtéssel folytatódik. A Kutyaszemmel a Cofidis Magyarország szemléletformáló jótékonysági kezdeményezése, egy olyan társadalmi összefogásra építő program, amely a legkiszolgáltatottabb kutyáknak nyújt komplex segítséget - írták a tájékoztatóban.
Forrás: MTI