Felújították a vízügy jégtörő hajóit; a flotta 22 hajója a kilenc kijelölt állomáshelyen védekezésre kész - közölte a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára hétfőn Budapesten.

Hoffmann Imre kiemelte: a jégzajlás a folyókon olyan természetes folyamat, amelynek az erejét könnyű alábecsülni. A folyószabályozás jelentősen csökkenti a jég általi károkat, de teljesen megszüntetni nem tudja - tette hozzá. Felidézte: 1940-ben, 1941-ben és 1956-ban gátszakadással járó, jelentős károkat okozó jeges árvíz volt. Ezeken kívül számos esetben okozott károkat gátszakadással nem járó jeges árvíz.   

A jégtörő flotta létrehozásáról az 1956-os árvíz után döntöttek. Az első próbálkozásokat 1957 és 1958 telén végezték a honvédség eszközeivel. Ezt követően kísérletezték ki az első igazi jégtörő hajót, a Jégtörő I.-et.   

Legutóbb 2016-2017 telén vonult le rég nem látott jeges árhullám a folyókon. A magyar jégtörő flotta hajói a Duna magyarországi szakaszán kívül Szerbiában is szolgálatot teljesítettek.   

A szakemberek szerint a magyarországi nagy folyókon a továbbiakban is számolni kell a jégtelenítéssel. A 2017-es jeges árvíz elleni védekezés után a szakemberek felmérték a szükséges felújítások körét és azok költségvonzatát. Ennek nyomán a kormány 2017-ben két alkalommal - összesen több mint 983 millió forintos - forrást biztosított arra, hogy 40 év után felújíthassák a vízügyi szolgálat hajóit.   

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője közölte: december 15-ével szolgálatba álltak a vízügyi szolgálat hajói. A Dunán nyolc (köztük a legnagyobb hajó, a Széchenyi), a Tiszán 13, a Balatonon pedig egy hajó vár bevetésre.   

A főigazgató azt mondta: a felújítás keretében szükség esetére egyebek mellett megerősítették a hajók páncélzatát, korszerűsítették a folyami radarokat, a döngölőmotorokat is felújították. Hétfőn minden hajó elfoglalja állomáshelyét - közölte.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 142 394 megtekintés

Videó: 52 657 866 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535350

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh