Több kisebb-nagyobb fejlesztés is befejeződött az elmúlt napokban Komlón. Új közvilágítási szakaszok álltak üzembe, kész az asztalitenisz-csarnok belső tere és a Munkácsy utcában is elvégeztek az idei évre tervezett feladatokkal.

A város felújított főútvonalainak átadása után újabb beruházások fejeződtek be a napokban Komlón. A részben a helyi városgondnokság, részben külső vállalkozók által végzett munkák mindenütt az előzetes terveknek megfelelően zajlottak.

Véget ért az idei közvilágítás-bővítési program. A Vértanúk utca 24-es számú háza előtt és a Berek utcából a Petőfi utcára vezető lépcsősor mellé megépített, napelemmel működő LED-ek átadásával az utolsó helyszínen is felgyulladtak az új lámpák. A város idén négy utcában, a fentieken túl a Zobáki úton és a Gorkij utcai garázssoron bővítette a közvilágítást, de már készen vannak a tervek a jövő évi folytatásra is.

Szintén elkészült a KBSK asztalitenisz-csarnokának belső tere is. Az élvonalbeli csapattal büszkélkedő helyi sikersportág otthona több éven keresztül, lépésekben újult meg. Most a LED-ekre cserélt belső világítást és a felújított öltözőket adta át a kivitelező, tavaszra pedig a külső csapadékvíz-elvezető rendszerek átépítése lesz hátra.

Lesz munka tavasszal a Munkácsy utcában is: a város talán legrosszabb állapotú útját 385 millió forintos állami támogatásból hozza rendbe az önkormányzat. Több szakaszon készen van a kiszélesített és megerősített útalap, amelyre az első aszfaltréteg is felkerült. A Mecsekfalui úti körforgalmat érintő gázvezeték kivételével befejezték a közművek vezetékcseréit is. A további szakaszok alapozása, a második réteg aszfalt és a járdák a tervek szerint jövőre, a hideg idő elmúltával készülnek majd el.

„Minden idei tervezett fejlesztési feladatunkat el tudtuk végezni. A jövő évre áthúzódó projektek a terv szerinti fázisban vonultak téli pihenőre. Az emberek számára legfontosabb csatornaépítéseknél pedig már a rákötések folynak” – tájékoztatott Polics József polgármester. „Fontos is volt a határidők tartása, hiszen jövőre az ideinél nagyságrenddel több és nagyobb beruházással tervezünk a városban, amelyek miatt sok környék fel fog bolydulni hosszabb-rövidebb ideig” – villantotta fel a terveket a városvezető.

Forrás: Komló Város Önkormányzata

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 092 391 megtekintés

Videó: 48 320 555 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923611

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh