Csaknem hatvanezer cipősdoboznyi ajándékot gyűjtött össze az  Cipősdoboz Akció keretében a jótékonysági programot 16. alkalommal lebonyolító Baptista Szeretetszolgálat.

A karácsonyi jótékonysági akció célja ismét az volt, hogy a kezdeményezéshez csatlakozók cipősdobozba csomagolt ajándékkal tegyék szebbé a rászoruló gyerekek karácsonyát - közölte az MTI-vel csütörtökön a Baptista Szeretetszolgálat.       

Mint emlékeztettek, az évről évre egyre népszerűbb Cipősdoboz Akció bázisa ebben az évben is a budapesti Deák tér melletti Cipősdoboz Vár volt, ám a kampány újabb gyűjtőpontokkal is bővült, így országszerte már 350 helyen várták az adományokat.   

A jótékonysági program során összegyűlt ajándékokat a rászoruló gyerekeknek: nevelőotthonokban lakóknak, mélyszegénységben élőknek, nehéz sorban nevelkedőknek juttatják el. Az adományok nagyobb részét már kiosztották a rászorultaknak az ország különböző részein, de jutottak dobozok a határon túlra is, például Kárpátaljára - tudatták a szervezők.   

A Baptista Szeretetszolgálat emlékeztetett arra is, hogy idén ismét elindították a látássérült gyerekekre fókuszáló Látható Szeretet programot is.   

A Cipősdoboz Akció idei kampányzáróját csütörtökön délután a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezték meg, ahol kétszáz gyermek kapott ajándékot - közölte a Baptista Szeretetszolgálat.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 117 239 megtekintés

Videó: 52 637 982 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7533550

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh