http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/12808-itm-otmilliard-forintos-palyazat-indul-elektromos-autok-es-robogok-vasarlasara#sigProIdc3a9b23782
Ötmilliárd forintos keretösszegű pályázat indul szerdán a tisztán elektromos autók és segédmotoros kerékpárok beszerzésének támogatására - jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.
A vissza nem térítendő támogatás összege 11 millió forintos beszerzési ár alatt a 2,5 millió forintot is elérheti gépjárművenként, a 11-15 millió forint közötti autóknál a támogatás maximum 500 ezer forint. A taxis szolgáltatók esetében a támogatás a beszerzési ár 55 százaléka is lehet.
A Klíma- és természetvédelmi akcióterv értelmében az eddiginél szélesebb vásárlói kör számára szeretnék elérhetővé tenni az elektromos meghajtású gépjárművek megvásárlását, ezért a támogatási rendszert a kedvezőbb árazású autók felé mozdították el - hangsúlyozta Kaderják Péter.
Elektromos segédmotoros kerékpárt cégek és egyéni vállalkozók, főként futárok vehetnek a pályázat keretében, a 100 ezer és 1 millió forint közötti robogók esetében a támogatás elérheti a beszerzési ár 55 százalékát. Olyan tevékenységeket szeretnének támogatni, amelyek az átlagosnál nagyobb futásteljesítménnyel járnak, mert ezzel lehet a leginkább hozzájárulni a klímaváltozás elleni harchoz - fejtette ki az ITM államtitkára.
A pályázatok benyújtása június 15-én indul, jelentkezni a keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb 2022. június 1-jéig lehet a https://elektromobilitas.ifka.hu pályázati portálon keresztül.
A beadás egyszerűbb és gyorsabb a korábbinál, a dokumentumokat kizárólag elektronikus úton kell benyújtani. Az elektronikus ügyintézéssel a pályázatok feldolgozási időszaka csökken, gyorsabb elbírálás és kifizetés várható - mondta Kaderják Péter. Kiemelte, hogy a pályázat benyújtása után saját felelősségre megrendelhető az elektromos autó vagy robogó, de a jármű továbbra sem vehető át a támogatói okirat nélkül.
Az államtitkár felidézte, hogy az ITM által 2018 októberében meghirdetett, elektromos gépjárművek beszerzésének támogatására kiírt pályázatot a rendelkezésre álló 3,3 milliárd forintos keretösszeg kimerülése miatt idén február 24-én zárták le.
Az új pályázat illeszkedik a gazdaság újraindítását segítő, átfogó gazdaságvédelmi akcióterv céljaihoz is, hiszen a hazai gazdaság egyik legfontosabb húzóágazata a járműipar, és az elektromobilitási szektor erősítése a kormány kiemelt célja - jelezte az államtitkár.
Kaderják Péter hangsúlyozta: célként tűzték ki azt is, hogy a gazdaság újraindítása a lehetőségekhez képest környezettudatos, zöld és fenntartható módon valósuljon meg. Ezt számos, a napokban megjelentetett gazdaságfejlesztési pályázati felhívás mutatja, ezek közé tartozik a megfizethető árú elektromos gépjármű és segédmotoros kerékpár beszerzésének támogatását célzó kiírás is - mondta. Hozzátette: az új pályázattal a kétkerekű járművek, a mikromobilitás felé is nyitottak.
Az államtitkár kitért arra is, a kormány nemcsak az elektromos személygépjárművek elterjedését ösztönzi, hanem a Zöld busz program keretében 36 milliárd forinttal támogatja azt a klímapolitikai célt, hogy 2022-től csak tisztán elektromos buszokat lehessen üzembe helyezni a városi közösségi közlekedésben.
Forrás: MTI