Május 25-től 28-ig különleges programokkal és hosszított nyitva-tartással várja vendégeit a Harkányi Gyógy-és Strandfürdő. Az előrejelzések alapján 25 fok feletti időjárásra számíthatunk Pünkösdkor, melyre a harkányi strand színvonalas programsorozatot állított össze.

A hosszú hétvége első napján, pénteken hosszított nyitva-tartással, míg a második nap, szombaton, vízi tornával, aqua fitnes-szel, szauna ceremóniával, kalandjátékkal készülnek a szervezők a kikapcsolódni vágyók részére. Szombaton debütál a strandon a Hőspróba elnevezésű program, mely során Kanizsai Dorottya és a végvári vitézek hétköznapjaiba kapnak bepillantást a fürdő vendégei. A Magyar Turizmus Zrt. és a Dél-Dunántúli Vár Klaszter jóvoltából megvalósuló bemutatón kincskeresés, aranyhalhorgászat és a korhű ruhákban és fegyverekkel erejüket összemérő vitézekkel találkozhatunk a strand területén.

A vasárnapi nap igazi csemegét tartogat a vizek szerelmeseinek. A szombati programok mellett a délután folyamán aqua zumba és zumba gold programok is lesznek, míg a gyermekek számára a Baba Mama Parkban játszóházat és kézműves foglalkozásokat tartanak, melyen pünkösdi király és királyné koszorú készítése szerepel, majd a királyné és király megválasztására is sor kerül. Vasárnap fél héttől fél tizenkettőig éjszakai fürdőzésre lehet benevezni, mely idő alatt diszkót is tartanak a strand területén. A vasárnapi és szombati napokon a 14 év alatti gyermekek ingyenesen látogathatják a komplexumot.

Pünkösdhétfőn is a gyerekek állnak a középpontban. A vízi torna, aqua fitnesz és aqua zumba, szauna ceremónia, kalandjátékok mellett a gyerekek számára újra lehetőség nyílik a kézműves foglalkozásokon részt venni a Baba-Mama Parkban, de a fő program a Csintalanságok a csalitosban című mesejáték lesz, melyre hétfőn 13:30-kor kerül sor a gyerekmedence mellett.

A felsorolt programok a strand területén ingyenesen vehetők igénybe a jegyet váltott fürdővendégek számára.

A részletes programért kérem látogasson el a www.harkanyfurdo.hu oldalra.

Szeretettel várjuk vendégeinket!

Harkányi Gyógyfürdő Zrt.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 707 659 megtekintés

Videó: 48 921 188 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7026099

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh