Januártól lehet igényelni az elektronikus személyi igazolványt, amely már ujjlenyomatot is tartalmaz. Az integrált okmányokhoz magasabb adatvédelem is tartozik – az e-személyi információbiztonsági faladatait a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat látja el, de az NBSZ erre a célra felkérhet piaci szereplőket is. A javaslat ugyanakkor soha nem látott információs fegyvert is ad a magyar állam kezébe.

Új elektronikus személyi igazolványt hozna forgalomba jövő januártól a kormány, amely egyben helyettesítené az összes hivatalos ügyintézést - így szükségtelenné tenné a TAJ-kártyát, az adóigazolványt, de akár közlekedési bérletként is szolgálna - derül ki a kormány.hu-n nyilvánosságra hozott törvényjavaslatból, amely egyben a nem túl hosszúra szabott társadalmi vita színtere is. Az új okmány a jelenlegieknél biztonságosabb lesz - ráadásul az az Európai Unió más országokban is elfogadható -, így például belső útlevélként is szolgál, nem beszélve más EU-s országokban is igénybe vehető szolgáltatásokról.

Az összevont igazolványt biztonságosabbá kell tenni, ezért biometrikus azonosítóval is el kell látni. (Az útlevelekben már is chip hordozza a tulajdonos hüvelykujj-nyomatát.) Az új e-személyi chipjébe azonban nem csupán a digitális ujjlenyomat kerülne, hanem számos más funkcióval is felruháznák a jövőben. Ide kerülhet az elektronikus közigazgatási eljárások igénybevételéhez szükséges e-aláírás is, ám ez - a törvényjavaslat indoklása alapján - még nem teljesen biztos.

Az ePass (úti okmány) kártyafunkcióval az elektronikus személyi minden olyan határátlépésnél felhasználható, ahol a schengeni vagy más államközi egyezmények által szabályozott beléptető rendszerek üzemelnek. Ez a funkció nem kiváltja az útlevelet, hanem annak a biztonsági szintjére emeli a személyazonosító igazolványt - írja az az előterjesztés. Az új elektronikus kártya a közigazgatási eljárásokban az e-azonostáshoz szükséges funkcióval is rendelkezik majd, sőt, a tervek szerint nem csupán a hazai, hanem akár az uniós tagországokban is használható lesz - feltéve, hogy az adott ország kész a határon átnyúló közigazgatási szolgáltatások ellátásra.

Vaskos adatvédelmi aggályok merülhetnek fel

A jogszabály szerint a adatvédelemmel kapcsolatos valamennyi feladatért a Belügyminisztérium és annak szervezetei felelnek: az információbiztonsággal kapcsolatos feladatokat a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat látja el. Az NBSZ eddig is részt vett kiberbiztonságifeladatok ellátásban, ám szerepet kaphatnak a biztonsági ellenőrzésekben a nemzetbiztonságilag átvilágított piaci szereplők is - olvasható az előterjesztésben.

Az e-személyi nagyobb kényelmet nyújt az állampolgár számára, ugyanakkor hatalmas előnyökhöz juttatja az államot. A kormány elé kerülő javaslat lehetővé teszi ugyanis, hogy egy speciálisan megképzett "összerendezési kóddal" egy adott személyről valamennyi nyilvántartást (idegenrendészeti, lakcímnyilvántartó, adóhivatal, társadalombiztosítás, közlekedésrendészet, rendőrségi) összevessenek, magyarán az állampolgár élete nyitott könyvvé válhat a számos állami adatfelhasználó számára.

A személyi adatok ilyen mértékű koncentrálása 1990-2000-es években a vonatkozó alkotmánybírósági határozatok miatt nem volt megvalósítható. Pedig már akkor voltak olyan kormányzati törekvések, hogy az adóhivatal és társadalombiztosítási rendszereket egyénre szabottan összefésüljék, ám a taláros testület ezt akkor még megakadályozta, előrébb helyezve az egyén szabadságát az állam érdekénél.

A kérdés az - amit egyébként a törvényjavaslat fel sem tesz -, hogy az okmányok ilyen mértékű egységesítésével szemben az adatvédelmi megfontolások arányban állnak-e. Vélhetőleg ezért is került már most a kormányzati vita előtt nyilvánosságra a törvényjavaslat. Igaz az úgynevezett társadalmi vita időben erősen korlátozott: a hétfőn nyilvánosságra hozott salátatörvényt csütörtökig lehet véleményezni. Az új okmányok januártól lennének igényelhetők a tervezet szerint - vagyis azt nem kötelező jelleggel vezetnék be.

Forrás: napi.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 137 479 megtekintés

Videó: 52 653 861 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535145

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh