http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/13163-atadtak-az-idei-kenyerverseny-dijakat#sigProId153da5a1e9
Átadták a Magyar Pékszövetség IX. termékversenyének díjait a nyerteseknek szerdán, a szövetség fennállásának 30. évfordulójára rendezett ünnepségen, Budapesten.
Nagy István agrárminiszter elismeréssel beszélt a magyar pékek munkájáról, akik az elmúlt harminc évben megújították a szakmát, fejlett technológiát vezettek be, bővítették a termékkínálatot és az egészséges termékek irányába terelték a fogyasztói szokásokat.
Hangsúlyozta, hogy idén is biztosított az ország kenyere, az 5,28 tonnás országos hektáronkénti termésátlaggal bőven jut exportra is a belföldi 2,5-3 millió tonnás igényen túl.
Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a szövetség tagjai - a vállalkozások a sütőipari kapacitás mintegy 60-65 százalékát teszik ki - az utóbbi időben azt tapasztalják, hogy a pékek munkáját egyre inkább elismerik a fogyasztók és a döntéshozók. Az idén kilencedik alkalommal megrendezett kenyérverseny azt mutatja, hogy az innováció és a hagyomány kéz a kézben jár a sütőiparban - mondta.
A szövetség elnöke felidézte, hogy az idei versenyre több mint ötven kenyeret neveztek a pékek, a kétfordulós verseny döntőjében 15 kenyeret bírált el a szakmai zsűri, hetet a Szent István-napi, nyolcat az innovatív kategóriában.
Szent István-napi kategóriában első díjat kapott a balmazújvárosi Balmaz-Sütöde Kft. Hajdúság házi kenyere, második lett a nyíregyházi Vela Kft. Kárpátok kenyere, harmadik lett a budapesti Szega Camembert Kft. Magyariak kenyere.
Innovatív kategóriában a solymári Hel Pékség Kft. rozmaringos burgonyás cipó terméke nyert, második helyezett a szigetszentmiklósi Gere István Sütödéje Kft. paradicsomos kenyérke terméke, harmadik a budapesti Szega Camembert Kft. illatos rozskenyere lett.
Az ünnepségen Vitális Gábor vikárius megszentelte a nyertes kenyereket.
Forrás: MTI / pekszovetseg.hu