Március elsejétől az új energiahatékonysági címkék a boltokban is megkönnyítik a legkelendőbb háztartási nagygépek, fényforrások és elektronikus kijelzők összehasonlítását, a fogyasztóvédelmi hatóság már tavasszal ellenőrzi a címkék megfelelőségét a hagyományos és az online kereskedelemben - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden.

A közleményben felidézték, hogy az energiacímkézés az elmúlt 25 évben a fogyasztók tájékoztatásának egyik legfontosabb eszközévé vált, miközben hathatósan ösztönözte a gyártói innovációt.  

A folyamatos fejlesztések eredményeképpen a készülékek egyre hatékonyabbak lettek, idővel már egyetlen árucikk sem tartozott az alsóbb osztályokba. A vásárlók számára követhetetlenné váltak az A kategóriát követő további - A+, A++, A+++ - jelölések, egyre nehezebben tudtak különbséget tenni az egyes készülékek között.  

Az átláthatóság érdekében az egységes uniós szabályozás március 1-jével visszatér az A-tól G-ig terjedő energiaosztályokhoz, a változás oka a jelölési rendszer egyszerűbbé tétele. Az ITM ugyanakkor kiemelte, hogy ha egy korábban A+++ besorolású termék az új jelölés alapján C vagy D osztályba kerül, attól még nem lesz "rosszabb".  

Az új energiahatékonysági címkéket a háztartási mosogatógépeknél, mosó- és mosó-szárító gépeknél, hűtőkészülékeknél, fényforrásoknál és elektronikus kijelzőknél, köztük a televízióknál és monitoroknál kell használni.  

A termékek energiacímkéin az összehasonlíthatóság és a megalapozott fogyasztói döntések érdekében a villamosenergia-fogyasztáson túl további információkat is fel kell tüntetni, például a mosógépek esetén a vízfogyasztást, a ruhatöltet mennyiségét, a zajkibocsátást, vagy a hűtők űrtartalmát, a kijelzők képernyőjének átmérőjét.  

A beszállítóknak már tavaly november óta rendelkezésre kell bocsátaniuk a címkéket, azokkal a termékek csomagolásában már találkozhattak a vevők, de márciustól az új energiahatékonysági címkéket az üzletekben és a webshopokban is kötelező kihelyezni.  

A közlemény idézi Keszthelyi Nikolettát, az ITM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkárát, aki elmondta: a magyar fogyasztóvédelem 2017-től összesen 840 boltban és internetes áruházban, több mint háromezer terméktípusnál vizsgálta az energiacímkék meglétét és megfelelőségét. Az ellenőrzések során átlagosan minden harmadik hagyományos üzletben, a tavaly ellenőrzött webáruházak mindegyikénél talált mulasztást a hatóság. A jogsértések alapján az elmúlt években összesen több mint 2 millió forint bírságot szabtak ki.  

Tavasszal ismét országos ellenőrzés indul a vásárlói döntést segítő új energiacímkék megfelelőségével kapcsolatban, fokozott figyelemmel az online üzletekre - hívta fel a figyelmet a helyettes államtitkár.  

A tapasztalatok szerint még mindig előfordul, hogy a kereskedő elmulasztja kihelyezni a gyártó által biztosított színes energiacímkét, vagy helyette csak fénymásolt, fekete-fehér tájékoztatást tesz ki. A nem megfelelő tartalmú címke ritka, viszont egyes esetekben a megadott adatok eltérnek a termékismertető adatlapon és a műszaki dokumentációban szereplőktől.  

Az új szabályok miatt különösen időszerű aktív fogyasztóvédelmi jelenlét is azt szolgálja, hogy a fogyasztók megfelelő információk birtokában választhassák ki az igényeiknek leginkább megfelelő, környezetkímélő eszközöket - hangsúlyozta közleményében az ITM.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 128 326 megtekintés

Videó: 52 648 184 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534459

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh