Az ötmilliós határ elérésével új szabályok lépnek életbe. A fokozatosság azonban továbbra is indokolt, ezért maradnak olyan korlátozások, ami alól csak a beoltottak, a védettek kapnak felmentést. A szállodák mellett a boltok és a koncertszervezők is készültek arra, hogy a pünkösdi hétvégén feloldják a korlátozásokat.

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán jelentette be az örömhírt: megvan az ötmilliomodik beoltott. Mindenkinek megköszönte, aki beletette ebbe a munkáját, azoknak is, akik bátrak voltak és beoltatták magukat.

Szombat reggelig csaknem 4 millió 970 ezren kapták meg legalább az első koronavírus elleni oltást. Ezzel tehát csak valamivel több mint 30 ezer embert kellett szombaton beoltani ahhoz, hogy elérjük az ötmilliós határt. A korlátozások alóli felszabadulás újabb fokozatával a közterületi maszkhasználat mellett a kijárási tilalom és a rendezvényekre vonatkozó megkötések is megszűnnek – de nem teljesen.

Vasárnaptól a következő változások léptek érvénybe:

  • a kijárási tilalom megszűnik;
  • az üzletek, vendéglátó üzletek és más helyszínek a járványhelyzetre tekintettel elrendelt kötelező zárási időpontja megszűnik;
  • eltörlik a kötelező közterületi maszkviselési kötelezettséget;
  • szabad a sport a közterületeken, legyen szó akár egyéni, akár pedig csapatsportról;
  • magán- és családi rendezvény legfeljebb 50 fő részvételével korlátozás nélkül tartható, lakodalom pedig akár legfeljebb 200 fő részvételével korlátozás nélkül tartható;
  • szállodában vagy étteremben tartott magán- és családi rendezvény esetén a szálloda, vendéglátó üzlet üzemeltetője köteles gondoskodni a magánrendezvényen részt vevők elkülönítéséről;
  • egyéb zárt téri rendezvény csak védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek tartható;
  • egyéb szabadtéri rendezvény legfeljebb 500 fő részvételével korlátozás nélkül tartható (gyűlés is), 500 fő felett azonban csak koronavírus ellen védett személyek vehetnek részt a szabadtéri rendezvényen;
  • a zenés-táncos rendezvény csak védettségi igazolvánnyal látogatható;
  • 16–18 éves korosztály koronavírus ellen védett személy felügyelete nélkül járhat például étterembe, moziba, ha rendelkezik védettségi igazolvánnyal.

A részletes szabályok a kormany.hu weboldalon találhatóak.

Forrás: hirado.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 122 817 megtekintés

Videó: 52 643 852 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534278

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh