Magyarország teljes területének közel egyharmada természet közeli állapotban maradt fenn, mely különleges értéknek számít Európán belül is.

Ezekre a területekre vigyáz a természetvédelmi igazgatóságok hálózata az országban - mondta az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára a "Kisvízi élőhelyek - források, forráslápok és a kapcsolódó élőhelyek védelme a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén" című KEHOP projektátadó rendezvényén, csütörtökön Mátrafüreden a tárca közleménye szerint.

Rácz András kiemelte, a természetvédelmi területeken található élőhelyek feldarabolódtak, emiatt folyamatos beavatkozást igényelnek, ezen élőhelyek megőrzéséért kell az ilyen projekteket megvalósítani. Erre ad lehetőséget a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP), melyből a ma záruló projektsorozat is létrejött - tette hozzá a közlemény szerint.  

Az államtitkár beszélt arról, hogy ebben a hétéves uniós ciklusban a tíz nemzeti park igazgatóság 38 milliárd forint értékben, közel 90 projekten dolgozott, melynek köszönhetően 130 ezer hektáron javulhatott a természeti környezet állapota - írták.  

"A jelzett természetvédelmi beruházások megvalósításából a ma átadandó projekt gazdája, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 12 kiemelt természetvédelmi fejlesztés megvalósítását kezdte el mintegy 3,72 milliárd forint támogatás felhasználásával" - tette hozzá.  

A közlemény szerint az államtitkár kiemelte, a projekt során mintegy 328 millió forintból többek között megszüntették a Szent Anna-tó gátszivárgását, helyreállították a Pisztrángos-tavak vízelvezetését, víztartását, a Garábi-patak fenéklépcsője helyére surrantót építettek. A klímaváltozás miatt a vizes élőhelyek szerepe felértékelődik, melyek közül is a leginkább sérülékenyek a kisvízi élőhelyek, így az élőhelyek állapotának javításával, új élőhelyek létrehozásával a projekt hozzájárult a megmentésükhöz.  

Rácz András hangsúlyozta, hogy a szemléletformálás kiemelten fontos szerepet tölt be, így készült el az Igazgatóság első, terepi foglalkozásokat biztosító oktatóbusza - a Vidra Verda; egy Natura 2000 területeket, értékeket népszerűsítő mobil kiállítás és a kétéltűeket illetve a projektet bemutató ismeretterjesztő természetfilm; vagy a természettel, természeti értékek megőrzésével kapcsolatosan többféle kiadvány is - közölték.  

Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója kiemelte, fő feladatuk a természetvédelem. Ehhez mérten munkájuk során a fajok, élőhelyek megőrzése, további életterük biztosítása mellett a génmegőrzés, a szemléletformálás, bemutatás és környezeti nevelés is kiemelt elemek. Ebben segítenek a mostanihoz hasonló projektek, melyek elengedhetetlenek a rájuk váró feladatok megvalósításában - közölte az agrártárca.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 134 423 megtekintés

Videó: 52 651 560 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534870

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh