A magyar vállalkozások 90 százaléka fontosnak tartja, hogy etikusan működjön, de a vezető beosztásban dolgozók hajlamosabbak áthágni a szabályokat - közölte az EY kedden az MTI-vel.

A nemzetközi tanácsadó cég felmérése szerint a belföldi cégek 78 százaléka figyelembe veszi, hogy meghatározó döntéseik hogyan hatnak a megítélésükre. A felső vezetőknek viszont a 15 százaléka hajlamos lehet a pénzügyi beszámolók "kozmetikázására", hivatali személy megtévesztésére pedig 18 százalék kapható. Az alkalmazottak körében mindkét arány mindössze 3 százalék -  tették hozzá.       

A megkérdezettek 30 százaléka jelentett már szabálytalanságot a vezetőségnek, 57 százalék pedig érzékelt nyomásgyakorlást annak érdekében, hogy ne tegyen ilyet. A cégek 55 százaléka ugyanakkor tett valamit azért, hogy szankcionálja az etikátlan viselkedést, 53 százalékuknál etikai kódexet is alkalmaznak.     

A közlemény szerint az EY felelős üzleti működéssel foglalkozó területének vezetője nemcsak anyagi okokból tartja fontosnak az etikus vállalati magatartást, hiszen - mint írták - egyetlen szabálytalanság is kedvezőtlenül befolyásolhatja a megítélést. Farkas Ádám ezért rendkívül fontosnak nevezte, hogy mindenütt legyen lehetőség jelezni a vállalati visszaéléseket. Egy jól működő, független rendszer biztonságos a bejelentő számára, és jelentősen csökkenti a korrupciós kockázatokat - tette hozzá.     

A 2022-es EY Global Integrity Report elkészítéséhez a világ 54 országában 4762 felsővezetőt és munkavállalót kérdeztek meg az etikus működésről. A nemzetközi adatok a társaság honlapján közzétett összefoglalóban olvashatók.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 120 371 megtekintés

Videó: 52 641 664 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534139

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh