http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/1518-a-bankszovetseg-oktatja-a-birakat-ii#sigProIda30a0dd85b
Előző írásunkban a Bankszövetség közreműködésével tartandó 1 napos bírói képzéssel kapcsolatos aggályainknak adtunk hangot, nézzük most a “képzés” tematikájának számunkra legérdekesebb részét:
TEMATIKA
Egynapos képzés a Magyar Bankszövetség közreműködésével a hitelintézetek tevékenységével összefüggő speciális szerződésekről
2012. július 10.
MBA Deák Ferenc terem
11.30-13.00 Egyoldalú szerződésmódosítás a hitelintézeti szektorban
Dr. Lajer Zsolt ügyvéd, Commerzbank Zrt.
Dr. Gadó Gábor ügyvéd, korreferátor
Az egyoldalú szerződésmódosításokról tartandó előadás esetleges kiegészítésére azt a Dr. Gadó Gábor-t kérték fel, akinek Kásler Árpád elhíresült perében az OTP bank fellebbezését köszönhetjük, melyben több megállapítást is tesz:
“Ha a tisztességtelen kikötés miatt a fogyasztót fenyegető hátrány csekély (súlytalan), és ezért eltúlzottnak nem nevezhető, úgy a törvényhozó által biztosított jogvédelem akár a jogalkotói célt lerontó hatásúvá válhat.
Az inkriminált szerződéses kikötések érdemi, tartalmi elemzése nyomán pedig az is kijelenthető, hogy a szerződéses feltételek a szerződés megkötése időpontjában (2008. májusában) megfeleltek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének.”
Az OTP fellebbezése itt olvasható: Kattintson ide...
Mindezekből kiderül, hogy a “képzésen” valóban sikerült olyan előadókat találni, akiknek a pártatlanságához, objektivitásához kétség sem férhet….
Esetükben esetlegesen elfogultságot feltételezni olyan lenne, mint egy banki devizaalapú szerződés tisztességességét megkérdőjelezni.
Forrás: hitelesmagyar.com Kattintson ide...