http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/9266-megszavaztak-az-amerikai-kormany-finanszirozasat#sigProIdd7bf61b585
Az amerikai szenátus után a képviselőház is megszavazta hétfőn a kormányzat működtetésének finanszírozását biztosító törvényt, majd aláírta azt Donald Trump elnök.
A képviselők 266:150 arányban voksoltak a törvényre, miután a szenátusban hétfőn délután elsöprő többséggel, 81:18 arányban fogadták el.
A kormányzati hivatalok és ügynökségek működését február 8-ig biztosító törvényt ezután átküldték a Fehér Házba, ahol Trump - mint azt szóvivője, Sarah Huckabee Sanders már a szenátusi voksolás után jelezte - haladéktalanul aláírta.
A Fehér Ház ezt követően közleményben bejelentette, hogy a kormányzat kedd reggeltől visszatér a normális működési rendjéhez.
A republikánusok és demokraták megállapodásának eredményeként megszületett törvény értelmében a szövetségi hivatalokban dolgozó és hétfőn kényszerszabadságra küldött alkalmazottak százezrei kedden visszatérhetnek munkahelyeikre, ismét megnyitják a nemzeti parkokat, állatkerteket és mindazon kormányzati irodákat, ügynökségeket, szervezeteket, amelyek - mivel nem minősülnek elsődleges fontosságúaknak - szombattól leálltak.
Még a helyi idő szerint hétfő délben kezdődött szavazás előtt Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője azt mondta: a demokrata párti politikusok megszavazzák a törvényjavaslatot, mert garanciákat kaptak Mitch McConnelltől, a republikánus szenátorok csoportjának vezetőjétől arra, hogy amennyiben biztosítják a kormány finanszírozását, akkor a republikánusok előterjesztik javaslatukat az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodó fiatalok jogi státuszának rendezésére. Arról a mintegy 700-800 ezer fiatalról van szó, akiket illegális bevándorlóként érkező szüleik hoztak az országba, amerikai földön nőttek fel, s akiket az előző elnök, Barack Obama által hozott rendelet (DACA) véd átmenetileg a kitoloncolástól.
A szenátus pénteki kudarcának, s végső soron a csaknem három napig tartó részleges kormányzati leállásnak is az volt az oka, hogy a republikánusok elutasították a demokraták követelését e fiatalok helyzetének rendezéséről. A két politikai tábor közötti vitás kérdés volt még az amerikai-mexikói határra tervezett fal építési költségeinek megszavazása. Ezt a republikánusok követelték, ám aztán a hét végén már csupán a DACA programban érintett fiatalok problémáinak megoldása maradt terítéken. A szenátusi szavazás után azonban a Fehér Ház szóvivője nem erősítette meg, hogy Donald Trump elnök támogatja a DACA-fiatalok helyzetének rendezését. Sarah Huckabee Sanders kitért a válasz elől akkor is, amikor újságírók arról faggatták, vajon a helyzetük rendezése az állampolgárság megadását jelenti-e.
A most megszavazott törvény magában foglalja a gyermekkorúak egészségbiztosítási programjának (CHIP) meghosszabbítását is hat évre.
Az Egyesült Államokban legutóbb 2013-ban, Barack Obama elnöksége idején állt le - finanszírozás hiányában - a kormányzati hivatalok működése. A válság akkor 16 napig tartott.
Forrás: MTI