A brit hadsereg vezérkari főnöke szerint a katonai beruházások szűkössége azzal fenyeget, hogy a brit fegyveres erők védelmi kapacitása hátrányba kerül Oroszország "és más ellenséges hatalmak" támadóképességével szemben.

Sir Nick Carter tábornok, aki a Royal United Services Institute (RUSI) nevű, 1831-ben alapított független londoni védelmi és biztonsági elemzőközpont konferenciáján szólal fel hétfő este, az előzetesen ismertetett részletek szerint előadásában felhívja a figyelmet az orosz hadsereg által kifejlesztett nagy hatótávolságú támadó rakétafegyverzetre.   

Carter ennek illusztrálására kiemeli, hogy Oroszország az általa végrehajtott szíriai katonai műveletek aktív szakaszában 26 rakétát lőtt ki tengeralattjárókról, 1500 kilométer távolságból.   

A brit vezérkari főnök szerint Oroszország emellett "mind agresszívabb" expedíciós haderő felépítésén is dolgozik, és ez az alakulat máris olyan kapacitásokat vonultat fel, amelyekkel a brit hadsereg nehezen tudna szembeszállni a hadszíntéren.   

Carter szerint mindez azt mutatja, hogy a fenyegetés nem Nagy-Britanniától "ezer mérföldekre", hanem "Európa küszöbén van".   

A vezérkari főnök beszédét hétfői brit médiaértesülések szerint Gavin Williamson védelmi miniszter személyesen hagyta jóvá. Williamson a brit sajtóban már korábban is megjelent értesülések szerint komoly csörtéket vív Philip Hammond pénzügyminiszterrel a védelmi költségvetés további csökkentésének megakadályozására.   

Védelmi szakértők gyakran idézett érvelése szerint a brit hadsereg a napóleoni háborúk ideje óta nem volt olyan kis létszámú, mint most.   

A szárazföldi hadsereg állománya 2010 óta 102 ezerről 82 ezer főre csökkent, és kivonták a hadrendből a királyi haditengerészet egykori zászlóshajóját, az Ark Royal repülőgép-hordozót is a helyből felszállni képes Harrier harci repülőgépekkel együtt, amelyek az Ark Royalról voltak bevethetők.   

Nagy-Britanniának emiatt évek óta nincs repülőgép-hordozó kapacitása, és bár készül két új repülőgép-hordozó - az egyik már a tengeri próbákat végzi -, ezek csak a 2020-as évek elején állnak hadrendbe.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 135 939 megtekintés

Videó: 52 652 765 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535066

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh