Péntektől lehet jelentkezni a Határtalanul! program idei nyílt pályázati felhívására - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatón. A cél, hogy a 2022/23-as tanévben minél több tervezett kirándulás valósulhasson meg.

A nemzetpolitika államtitkár kiemelte: a Határtalanul az egyik legfontosabb nemzeti összetartozás érzését és élményét erősítő program, amely már több mint 500 ezer diák utazását tette lehetővé. Felidézte: 2011 június 4-én indultak el az első buszok. Azóta a magyarországi egyetemisták 78 százaléka járt már határon túli magyarlakta területen, 62 százalékuknak pedig van határon túli barátja vagy ismerőse.  

Potápi Árpád János ismertette: 2022-ben egy pályázati felhívást hirdetnek meg, a Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek című programot. A keretösszeg közel kétmilliárd forint, ha több forrásra van szükség, akkor ezt tudják még növelni - tette hozzá. Az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege: 500 ezertől 5 millió forintig terjed.  

A támogatható kiadások köre nem változott, így az az utazásra, étkezésre, az útlevél kiállítására, baleset- és felelősségbiztosításra, személyi juttatásra, programhoz kapcsolódó költségekre, kisösszegű ajándékokra fordítható.  

A megvalósítási időszak 2022. szeptember 1-től 2023. augusztus 31-ig tart, a jelentkezési határidő július 15-e.  

Újdonság, hogy a buszokon fel kell majd tüntetni a Határtalanul program logóját és azt, hogy mely településről érkezik az adott csoport. Javasolnak tematikus túraútvonalakat is a kiránduló csoportoknak, s azt is szeretnék, ha még több szervezett program lenne a határon túli csoportokkal közösen.  

Az államtitkár jelezte: a járvány miatt összesen 1990 pályázat vár még megvalósításra, ennek időszakát a 2019-es, 2020-as pályázatoknál augusztus végéig, a 2021-es pályázatok esetében év végéig meghosszabbították.  

A kéréseknek megfelelően a Határtalanul program 2019., 2020. és 2021. évi valamennyi nyílt pályázatánál lehetővé tették a célország módosítását a járványügyi helyzet miatt elrendelt határzár, illetve az ukrajnai háborús konfliktus miatt. Lehetővé vált a Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek" című pályázati kiírások esetében az utazói létszám feltöltése más felsős évfolyam diákjaival is, és a Határtalanul program valamennyi 2019. évi nyílt pályázati kiírása esetében az utazói létszám legfeljebb 30 százalékkal történő csökkentése.  

Jelezte: a 2022-es felhívásra nem nyújthat be pályázatot az az oktatási intézmény, amely a 2019-ben vagy 2020-ban támogatott kirándulást a mostani pályázat benyújtási határidejéig nem kezdte vagy valósította meg.

Forrás: MTI
  

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 655 megtekintés

Videó: 52 651 087 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534773

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh