A teljes magyar társadalom rendkívül nagyra becsüli a magyar méhészek munkáját, amellyel elérhetővé teszik számunkra világunk egyik legtáplálóbb és legértékesebb élelmiszerét, jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzetközi Méhészeti Kongresszuson csütörtökön, Isztambulban - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel.

A közlemény szerint a miniszter arra emlékeztetett, hogy Magyarország az Európai Unió legnagyobb méztermelői közé tartozik. Európában Magyarországon van az egyik legnagyobb méhsűrűség, minden négyzetkilométerre mintegy 13 méhcsalád jut. Magyarországon csaknem 1,2 millió méhcsalád és 20 ezer méhész él.    

Az ország ökológiai viszonyai szinte mindenütt kedvezőek a méhészkedésre. Magyarországon évente 25 és 30 ezer tonna közötti mézet termelnek, amelynek 60 százaléka exportra kerül. "Akácmézünk kuriózum, hungarikum, de fajta- és vegyes mézeink is kiváló minőségűek - tette hozzá a miniszter.   

Kifejtette, a méhészek tevékenységét a nemzeti kormány is kiemelten támogatja, ezt bizonyítja az is, hogy beporzási támogatást vezettek be. 2010 óta már 50 millió euróval támogatták a termelőket a Méhészeti Nemzeti Programon keresztül. Méh állatjóléti pályázatot hirdettek egyedülállóan az Európai Unióban 25 millió euró keretösszeggel. Az intézkedések sikerességét jól mutatja, hogy Magyarországon 2010 óta folyamatosan nő az egy főre jutó mézfogyasztás és nem csökken a méhészek száma - emelte ki a miniszter.    

Nagy István hangsúlyozta, Magyarország és Budapest barátsággal és meleg szívvel várja a világ méhészeit és méltó helyszíne lehet a 2025-ös Apimondiának - olvasható a tárca közleményében.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 121 820 megtekintés

Videó: 52 643 073 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534242

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh