Ahogy az elmúlt években, úgy idén is meghirdeti a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC)  a nagysikerű „Duna-Dráva a Tehetségekért” ösztöndíjprogramot. Az idei pályázati időszak különlegessége, hogy emelt összeggel, akár plusz 200 000 forintos különdíjjal is támogatja a vállalat a sikeres életutakat.

Az idei évben október 22-ig várják azoknak a váci és beremendi, valamint a környékbeli általános- és középiskolás diákoknak a jelentkezését, akik kiemelkedő eredménnyel rendelkeznek akár sport, tanulmányi, vagy éppen művészeti téren. Az ösztöndíjas tanulók egy éven keresztül részesülnek támogatásban, amelyet képességeik kibontakoztatásához és személyes céljaik eléréséhez használhatnak fel.

Az ösztöndíj mértéke az általános iskolásoknak havi 8000 forint, míg a középiskolásoknak havi 10 000 forint támogatás egy teljes tanéven keresztül.

Nemzetközi sikerek támogatása

A 2022/23-as pályázati időszak különlegessége, hogy emelet összeggel támogatja a DDC azokat a diákokat, akik országos vagy akár nemzetközi szinten is kimagasló eredményeket érnek el, és kuratóriumi döntés alapján különdíjban részesülnek. Számukra a vállalat 200.000 vagy 100.000 forint plusz támogatást biztosít.

Az elmúlt évek során összesen 1352 diák részesült ösztöndíjban, amely összesen mintegy 105 millió forintnyi támogatást jelent.

Ahogy az elmúlt években, úgy idén is meghirdeti a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC)  a nagysikerű „Duna-Dráva a Tehetségekért” ösztöndíjprogramot. Az idei pályázati időszak különlegessége, hogy emelt összeggel, akár plusz 200 000 forintos különdíjjal is támogatja a vállalat a sikeres életutakat.

Az idei évben október 22-ig várják azoknak a váci és beremendi, valamint a környékbeli általános- és középiskolás diákoknak a jelentkezését, akik kiemelkedő eredménnyel rendelkeznek akár sport, tanulmányi, vagy éppen művészeti téren. Az ösztöndíjas tanulók egy éven keresztül részesülnek támogatásban, amelyet képességeik kibontakoztatásához és személyes céljaik eléréséhez használhatnak fel.

Az ösztöndíj mértéke az általános iskolásoknak havi 8000 forint, míg a középiskolásoknak havi 10 000 forint támogatás egy teljes tanéven keresztül.

Nemzetközi sikerek támogatása

A 2022/23-as pályázati időszak különlegessége, hogy emelt összeggel támogatja a DDC azokat a diákokat, akik országos vagy akár nemzetközi szinten is kimagasló eredményeket érnek el, és kuratóriumi döntés alapján különdíjban részesülnek. Számukra a vállalat 200.000 vagy 100.000 forint plusz támogatást biztosít.

Az elmúlt évek során összesen 1352 diák részesült ösztöndíjban, amely összesen mintegy 105 millió forintnyi támogatást jelent.

Forrás: DDC

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 696 028 megtekintés

Videó: 48 907 446 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7023701

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh