Az Economist, az Enel adatait felhasználva, elkészített egy grafikont, amelyről leolvasható, hogy hol, hány gigawatt és milyen fajta megújuló energiaprojektet valósítottak meg 2010-ben. A múlt év végére a Földön több mint 1313 gigawattnyi megvalósult ilyen prjektről beszélhetünk, de lássuk a pontos számokat.

2010 végén a vezető megújuló energiaforrás még mindig a vízenergia volt, a maga 1005 gigawattjával, ám a következő években elvesztheti ezt az előkelő pozíciót. Ugyanis 2009-hez képest csak 3%-kal nőtt a vízenergiát hasznosító létesítmények telepítése, míg a napenergia aránya ezalatt az idő alatt 70%-kal növekedett – így 2010 végére már 40 gigawattra nőtt a telepített napelemek kapacitása.

A szélenergia szektorban szintén tekintélyes, 24%-os növekedés volt megfigyelhető 2009 és 2010 között, ezzel a növekedési aránnyal ugyan csak a biztos második helyet szerezte meg magának, de ha a tendenciák folytatódnak, a szél- és a napenergia behozhatja a lemaradást a vízenergiához képest.

Arányaiban a legtöbb megújuló energiaprojektet Európában valósították meg, 433 gigawattot az összes 1313-ból. Ázsia csak egy kicsivel maradt le a vezető öreg kontinenstől a 420 gigawattos végeredményével, és ha így halad, akár utol is érheti Európát. Ám Ázsia abból a tekintetből első lett, hogy itt nőtt legnagyobb mértékben, összesen 30%-kal a megvalósított megújuló energiaprojektek aránya 2009-hez képest.

Forrás: tisztajovo.hu

Kapcsolódó bejegyzésünkben egy érdekes hazai ötletet mutatunk be (aki még esetleg nem találkozott vele), és egy csokorba gyűjtöttük az alternatív energia termeléssel/felhasználással kapcsolatos híreinket: Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 141 679 megtekintés

Videó: 52 657 283 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535302

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh