A mindössze 145 lelket számláló brandenburgi faluban, Feldheimben 100%-os a foglalkoztatottság, ellentétben a környék többi kistelepülésével, ahol átlagosan 30%-os a munkanélküliség. A falu közössége és az Energiequelle GmbH ötévnyi kitartó munkával és kétmillió euró felhasználásával 2010 áprilisára elérte, hogy saját magának termelje az áramot és a hőt, ezzel biztosítva munkát a Feldheimeknek.

Az első szélturbinát az Energiequelle társalapítója, Michael Raschemann telepítette még 1998-ban. Azóta már összesen 43 szélkerék lapátja forog a falu környékén, ezeknek a kapacitása összesen 74,1 megawatt, és évente összesen 170 millió kilowattórányi áramot termelnek meg.

Feldheim biogáz üzemét a helyi mezőgazdasági szövetkezettel együttműködve 2008-ban telepítették. Az üzem évi 3500 köbméter disznó- és marhatrágyából, valamint 6775 tonna kukorica szilázsból és egyéb növényi maradványokból 11250 köbméter műtrágyát, 4 millió kilowattóra áramot és 4,3 millió kilowattóra hőt állít elő. A biogáz üzemből származó hőt eleinte csak a szövetkezet és egy disznófarm használta fel, de 2009 decembere óta – ekkor készült el a falu fűtéshálózata – már az egész közösség eléri, így már 41 háztartást, a mezőgazdasági szövetkezetet, három disznófarmot és egy gyárat is a biohővel fűtenek. Rendkívüli hidegek esetén egy faapríték-erőművet is beindítanak, amely kiegészíti a biogáz üzemet. Az egész eljárással Feldheim nagyjából 160000 liter fűtőolajat spórol meg évente.

Az Energiequelle 40 hektárnyi napelemparkja is termel áramot a falunak. A napelem rendszert egy korábbi katonai gyakorlóterületen építették fel, melyet Treuenbrietzen települése adományozott erre a célra. A területen lévő fákat Treuenbrietzen vágta ki, az Energiequelle pedig a fel nem robbant lőszereket eltávolítását vállalta, hogy telepíthesse a 96 napelemtömböt. Mindegyik tömb fel van szerelve egy motoros napkövetővel, melyek a szélturbinákból származó áramot használják föl. A napelem rendszer kapacitása 2010-re már elérte a 750 kilowattot, és évente átlagosan 1125 millió kilowattóra áramot termel meg, de további napelemtömbök telepítését tervezik: a cél egy 2,25 megawattos rendszer felépítése, amely megháromszorozná a megtermelt áram mennyiségét.

Az utolsó lépés egy saját elektromos hálózat kiépítése volt, hogy a falu teljes mértékben függetlenedni tudjon az E.ON-tól. Feldheim már 2008-ban megalapította a saját energiavállalatát, a Feldheim Energie GmbH & Co. KG-t, amely partnerei között tudhat 43 háztartást, két céget, a mezőgazdasági szövetkezetet, Treuenbriezten települését, a napelemek motorjainak gyárát, vagyis az EQ-SYS-t és az Energiequelle-t. Minden fogyasztó 3000 eurót fizetett azért, hogy csatlakozhasson a helyi áram- és fűtéshálózatra, csak két háztartás döntött úgy, hogy csupán az elektromos hálózatra csatlakozik, ők 1500 eurót fizettek. Cserébe a vállalat nem emeli az árakat 20 évig, sőt, esetleges csökkenés esetén visszafizeti a különbözetet. Ráadásul a Feldheim Energie GmbH & Co. KG olcsóbb áramot és hőt szolgáltat, mint az E.ON.

Feldheim számos más város és közösség figyelmét felkeltette, így Chiléből, Japánból és Thaiföldről is fogadott már érdeklődő látogatókat. Mivel Feldheim tökéletes mintájaként szolgálhat a hálózati energiától független kis faluknak, most azt tervezik, hogy egy elhagyatott étterem épületében egy ún. energia-szakértő központot hoznak létre, hogy támogassák a Feldheim energiafüggetlenségéről szóló kutatásokat és az eredmények népszerűsítését.

Forrás: tisztajovo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 121 351 megtekintés

Videó: 52 642 526 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534204

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh