http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/2280-20-perc-alatt-feltolti-az-elektromos-jarmuvet-a-gyors-tolto#sigProId93c7522132
A Nyugat-Dunántúlon 30-40 kilométerenként terveznek alternatív töltőállomásokat.
Bár Magyarországon még gyerekcipőben jár az elektromos járművek használata, egyre több a hibridautó, elektromos bicikli és moped, ezért határozta el a Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség, hogy töltőállomások telepítésével meghonosítja a régióban az e-közlekedést – hangzott a el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában. Egy gyorstöltő akár 20 perc alatt felölt egy elektromos mopedet, az üzemagyag ára pedig harmada, negyede a fosszilis anyagokénak, ráadásul a technológia környezetbarát. Számítások szerint 30-40 kilométerenként lenne szükség egy-egy töltőállomásra a folyamatos közlekedés biztosítása érdekében. Magyar Dániel ügyvezető igazgató szerint ugyan ez távlati cél, azonban – mint fogalmazott – a „bumm” csak idő kérdése. A zéró kibocsátású, elektromos alapú közlekedés előbb-utóbb fejlődésnek indul, hiszen minden nagy járműcégnek megvannak a prototípusai, csak valamennyien kivárnak. Még nem tudni, mikor, de hirtelen nyílik meg majd a piac, amire érdemes tudatosan készülni – vélekedett az ügyvezető. Az ügynökség jövő tavassal világújdonságnak számító napelemes mobil töltőállomás tervez üzembe állítani. Sehol a világon nem találtunk ilyet, ezért magunk fejlesztjük ki – mondta Magyar Dániel, hozzátéve: a szállítható, teljesen autonóm állomást a technológia népszerűsítésére is használni fogják.
Forrás: alternativenergia.hu