http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/2759-kezdodik-az-elso-devizahiteles-pertarsasagi-per#sigProId8f88a93032
Hétfőn kezdődik az első devizahiteles pertársaság pertárgyalása az AXA bank ellen. Magyarországon ez az első ilyen bírósági ügy.
200 millió forint fölötti perértékű, több mint 30 szerződést megtámadó per tárgyalása kezdődik hétfőn reggel a Fővárosi Törvényszéken. A jogi eljárást az AXERMIX csoport indította, amely egy független, civilekből álló szerveződés. Eddig összesen öt pertársaságot indítottak az AXA, kettőt az ERSTE bank ellen. Az AXA-s pertársaságok összesen 100 szerződést támadnak meg, összes perértékük pedig átlépte az egymilliárd forintot.
Milliárdos érték
A pertársaság tagjai a jogi út előtt és mellett a magyar fogyasztóvédelmi hatóságoknál is próbáltak eljárni. Ám a csaknem félezer, a PSZÁF-hoz benyújtott, devizahitelezéssel kapcsolatos panaszt elutasították, arra hivatkozva, hogy ezek nem tartoznak a felügyelet hatáskörébe.
A pertársaság több mint 150 tagja hivatalos panasszal fordult a belga pénzügyi felügyelet felé is, tekintettel arra, hogy az AXA Bank a belga székhelyű AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepeként működik. A per érdekessége, hogy mivel az AXA Bank fióktelep, a perben az alperes maga az anyabank, a belga AXA Bank Europe SA.
A pertársaság célja a megtámadott devizahitelekre a semmisség kimondása. A jogi képviseletet Dr. Bense László Erik ügyvéd látja el, aki a vörösiszap károsultakat is képviselte.
Családok az összeomlás határán
Magyarországon a devizahitelezés miatt mára közel 170 ezer család került a pénzügyi összeomlás szélére.
Doubravszky György, a pénzügyi jogok biztosa nemrég kezdeményezte, hogy 45 nappal hosszabbítsák meg a március 1-jén lejáró kilakoltatási moratóriumot, emellett javasolta, hogy a határidő, a tárgyalások menetétől függően, közös szándékkal további 45 nappal hosszabbítható legyen. A kormány elfogadta a javaslatot, a kezdeményezést hétfői ülésén hagyhatja jóvá a Parlament.
A pénzügyi jogok biztosa korábban többoldalú tárgyalássorozatot kezdeményezett a devizahitelesek problémájának rendezéséről, ennek első fordulóján már túl vannak a kormány, a Magyar Bankszövetség és a devizahiteleseket képviselői. Doubravszky szerint azt kell tisztázni, hogy a bankok devizahitelt vagy devizához kötött forinthitelt adtak ügyfeleiknek, hiszen a kettő között óriási különbség van. Mint mondta, ha bebizonyosodik, hogy Magyarországon utóbbit adták a bankok, akkor számos, az adósok által az elmúlt években kifizetett plusz költséget csak a bankok extraprofitjának lehet tekinteni. Doubravszky szerint ha a felek megegyeznek abban, hogy a hitelek devizához kötött forintkölcsönök voltak, akkor tágabb lenne a szóba jöhető megoldások köre.
Doubravszky korábban arról is beszélt, legalább 100 ezer család van Magyarországon, amelyek 90 napnál hosszabb ideje nem tudják fizetni a devizahiteleik után a törlesztőrészleteiket, esetükben már nagyon nagy probléma áll fenn, és még ebben az évben megoldást kell keresni számukra. „Ezek az adósok már az utolsó tartalékukat is felélték" - mondta a pénzügyi jogok biztosa.
Forrás: hetivalasz.hu
Kapcsolódó blog bejegyzésünk:
A bankok tudták, hogy a devizahitelesek fizetésképtelenné válhatnak