http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/7970-mar-ket-webkameran-kovethetik-a-termeszetbaratok-egy-del-dunantuli-retisas-par-eletet#sigProIdb0f1d7dd7f
Az idei évtől két - a korábbinál jobb minőségű és hangot is közvetítő - webkamerán keresztül követhetik a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) területén költő rétisas-pár (Haliaeetus albicilla) életét a természetbarátok - mondta el az MTI-nek Dombi Imre természetvédelmi őr.
Mint kiemelte, a fokozottan védett madárfaj egyedeinek fészkéhez tavaly kihelyezett kamerát jobb minőségűre cserélték, valamint egy nagyobb látószögű készüléket is kihelyeztek az állatvédelmi szempontok miatt közelebbről nem meghatározott - és a felvételekről sem beazonosítható - költőhelyhez.
"A kamerák segítségével betekintést nyerhetünk e ritka, méltóságteljes ragadozómadár-család mindennapjaiba, a fészeképítéstől a tojásrakáson és a költésen át a fiókák felneveléséig" - fogalmazott Dombi Imre. Elmondta, hogy a faj magyarországi állománya mintegy 300 párra tehető, ebből a DDNPI működési területét jelentő Baranya, Tolna és Somogy megyékben hozzávetőlegesen 150 pár költ.
E ragadozók a legkorábban költő magyarországi madarak közé tartoznak: a párok zöme február második felében már lerakja a tojásait - magyarázta a szakember, akinek várakozásai szerint február első időszakában már - a közvetítés követői számára is észrevehető módon - megsűrűsödnek a madarak fészek körüli látogatásai.
Dombi Imre kitért arra is, hogy elsősorban a tojó ül a tojásokon, a fiókák negyven nap alatt kelnek ki, és két és fél hónap múlva repülnek ki a fészekből. Elmondta azt is, hogy a tavalyi közvetítéseken látott rétisas-pár hím egyede tavaly májusban szándékos mérgezés következtében elpusztult. A tojó egy fiatal hímmel állt össze, így a párváltás miatt várhatóan még a szokásosnál is rizikósabb lesz a költés.
A természetvédelmi őr megjegyezte, hogy eddig félmillió webkamerás megtekintést regisztráltak az erre a célra létrehozott honlapon (filmdzsungel.tv/webkamerak/retisas).
Forrás: MTI