http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/3219-ujabb-vegyszert-talalt-az-unios-vizsgalat-veszelyesnek-a-mehekre#sigProId303a70253e
A fipronil nevű, mezőgazdaságban használt rovarölő szer is kiemelten veszélyes a méhekre az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal (EFSA) legfrissebb tudományos jelentése szerint - hívta fel a figyelmet kedden a Greenpeace Magyarország.
A környezetvédő szervezet közleménye szerint az idén ez már a negyedik mezőgazdasági vegyszer, amiről ezt állítja az uniós hivatal. Az ügy komolyságát az is mutatja, hogy az Európai Bizottság az első három anyag korlátozásáról szóló jogszabályt sürgősséggel megalkotta.
A fipronil pár nanogrammos mennyiségben is halálos, ennél kisebb dózisban pedig lerontja a méhek táplálékszerző képességét, hajlamossá teszi őket különböző, elsősorban gombás megbetegedésekre - közölte a Greenpeace.
A szervezet szerint, ha a fipronil és más engedélyezett mezőgazdasági vegyszerek méhpusztulást okoznak, akkor az uniós engedélyezési eljárás teljes felülvizsgálatra szorul. A bizottságnak összehangolt stratégiai tervet kell készítenie a beporzók védelme érdekében, amelynek első eleme a fipronil és más méhkárosító vegyszerek teljes tilalma lehet Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője szerint.
A Greenpeace a fipronil mielőbbi tilalmát és a méhek átfogó védelmét követeli a hazai döntéshozóktól is - áll a közleményben.
A környezetvédő szervezet szerint a veszélyes rovarölő szerek egyedi korlátozása az európai beporzók állományának megerősödéséhez önmagában nem elég. Az EU-nak kiemelten támogatnia kell a mezőgazdasági vegyszerhasználat és a méhpusztulás összefüggéseit vizsgáló kutatásokat, illetve a vegyszer-intenzív nagyüzemi mezőgazdaság helyett a modern ökológiai gazdálkodást kell előnyben részesítenie.
A méhek és más beporzók kulcsfontosságúak az élelmiszer-termelésben. A világ élelmiszernövényeinek harmada függ a méhek és más állatok által elvégzett beporzástól - mutat rá a szervezet.
Forrás: MTI