Először végeztek poszméhekkel irányított keresztezést a cseresznyenemesítésben Magyarországon az Állami Gyümölcstermesztési Kutatóintézet szakemberei. A dongók a speciális körülmények ellenére is sokkal hatékonyabbnak bizonyultak, mint az emberi kezek.

A kutatók idén a kézi beporzás mellett egy - a gyümölcsnemesítésben - teljesen egyedülálló módszert teszteltek az intézet érdi kísérleti telepén, az Elvira Majorban. A hagyományos, emberi kezek által történő gondos beporzás mellett külön erre a célra vásárolt poszméhekkel próbálták ki a cseresznyekeresztezéses nemesítést. Ez a kísérlet azért is egyedülálló, mert ilyen speciális módszerrel Magyarországon nem alkottak még új gyümölcsfajtát - közölte szerdán az intézet az MTI-vel.

Már a beporzás után látni lehetett, hogy sokkal hatékonyabb így a munka, hiszen míg a kézzel történő beporzás során csupán egy-egy ág virágait zacskózzák le a szakértők, addig az izolált hálók között a méhek egy teljes fát képesek beporozni, így növelve a kísérlet hatékonyságát.

"Nagyon elégedettek vagyunk az első poszméhes nemesítéssel, a jövő évben is szeretnénk folytatni ezt a módszert, hiszen a méhek sokkal hatékonyabban végzik el ezt a feladatot, még annak ellenére is, hogy speciális körülményeket teremtünk nekik a beporzáshoz" - összegezte Szügyi Sándor, a kutatóintézet munkatársa.

Az Állami Gyümölcstermesztési Kutatóintézet munkája gyümölcstelepítési tanácsadásból, szaporítóanyagok gyártásából, valamint fajtanemesítésből áll. Az itt dolgozó szakemberek különleges módszerekkel és hosszú évek türelmes munkájával olyan kivételes fajokat hoznak létre, amelyek új irányt mutatnak a magyar gyümölcstermesztésben - olvasható a közleményben.

A kutatóintézet jelen pillanatban 24 bejegyzett cseresznyefajtával rendelkezik, ami azt jelenti, hogy eddig 24 olyan különböző fajtát sikerült előállítani a legjobbak keresztezéséből, amelyek legalább egy tulajdonságban eltérnek az előző fajtáktól. A fajtajelöltek vizsgálatánál számos tulajdonságot figyelembe vesznek (virágzási idő, érési idő, gyümölcstulajdonságok), majd több éven keresztül tesztelik azokat, amíg egy-egy új fajtát hivatalosan is jegyzékbe vesznek - részletezte Szügyi Sándor.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 134 001 megtekintés

Videó: 52 651 305 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534828

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh